Tegnap reggel eltüntettem az asztalról a szállító ketreckét,
ami egyébként hosszabb ideje napközben is ott díszelgett, a biztonság kedvéért,
hogy azonnal át tudjam rakni bele Csuvikát, ha kezdődnek a lepottyanások.
A pottyanások nem kezdődtek (legalábbis nappal),
az időjárás olyannak tűnt, ami Csuvikának megfelel ;
hát akkor ne legyen ott rendetlenségnek a kis ketrec az asztalon.
El is telt a nap békében, potyogások nélkül,
ám este muszáj volt elővenni a ketreckét,
hogy kéznél legyen, ha éjjel esetleg szükség lesz rá.
A kis ketrec asztalra készítése hónapok óta az esti szertartásaink része volt,
csak az utóbbi egy-két hétben maradt el, amikor napközben is készenlétben állt,
nem kellett este elővenni, hisz eleve ott volt az asztalon.
Tegnap viszont nem volt ott - és Csuvika ezt alighanem szívből helyeselte.
Talán úgy képzelte szegénykém, hogy örökre eltűnt a szeme elől a gyűlölt látvány -
és szó szerint földhöz vágta az élmény, hogy ez nem így van.
Vidáman csicsergő madárkám lezuhant a kalitka fenekébe abban a pillanatban,
mihelyst én letettem az asztalra a hálószobaként is szolgáló szállító ketrecet.
*
Fölmászott aztán önerőből, azonnal - de nem is oda, ahonnan leesett,
hanem egy emelettel följebb, a kakasülőre, ahol éjszakázni szokott.
Pedig korai volt még ágyba vonulni : csak ekkor kezdtem magamnál az ágyazást,
és míg én ágyazok, Csuvika általában nassolgat még egy kicsit az eleségeiből.
Hát most nem nassolgatott szegénykém : rémülten őrizte a kakasülőt,
kapaszkodott bele tiszta erőből, görcsösen, hogy le ne vadásszam onnan.
Nem vadásztam le, nem is fogom többé - ahogy megfogadtam.
Nem volt az éjjel semmi baj (mint ahogy tegnapra virradóra sem),
Csuvika szépen átaludta az éjszakát, lepottyanás nélkül.
Engem viszont nagyon bánt, hogy sikerült ENNYIRE megutáltatnom vele a kis ketrecét.
Még két kis apróság a tegnapi napból, csak távirati stílusban, hogy ne vesszen el :
Estefelé karácsonyfadíszekre kötözgettem madzagot,
Csuvika pedig kommentálta az eseményeket : járt a kis csőre szünet nélkül.
Aztán egyszer csak hirtelen csönd lett.
Olyan furcsa volt és olyan váratlan,
hogy még oda is léptem a kalitkához, megnézni, nincs-e valami baj.
Nem láttam semmi gyanúsat, de szóra bírni sehogy se tudtam Csuvikát.
Mindaddig élénk és jókedvű madaram szoborrá meredten hallgatott.
Mindegy - én folytattam a kötözgetést,
és hamarosan gyanús koppanásokat véltem hallani az erkély tetején.
Szaladtam a konyhába, kinyitni az ablakot - és igen : esett az eső.
Sőt inkább zuhogott, noha az időjósok semmi ilyesmit nem ígértek.
Ezt észlelte időjárás-függő vitézem, ettől omlott össze, egyik percről a másikra.
Magamról már rég tudom, hogy szabályos meteoropata vagyok -
na de hogy a madaram is ???
A másik dolog, amit meg kell még gyorsan örökítenem a tegnapi napból,
az az, hogy önfejű hercegem igenis képes ráugrani a kettes számú kötelére, ha akar.
Csak nem akar.
Valamiért nem tetszik neki az a kötél (ugyanolyan, mint a másik, amit imád),
én meg azt hittem, azért nem használja, mert magas neki a kötél vastagsága,
nem tud rálépni a sarokbotról, amihez illeszkedik.
Hát nem a fenét !
Tegnap véletlenül pont ott álltam a kalitka előtt,
mikor Csuvikának hirtelen a bal hátsó sarokboton támadt valami dolga.
Épp átellenben, a jobb első sarokban csücsült,
onnan iramodott át hihetetlen sebességgel, egy szempillantás alatt a bal hátsóba.
Mégpedig úgy, hogy a jobb első sarokbotról a sosem használt kötélre ugrott,
onnan a hátsó falból kiálló, zöld kis műanyag ülőkére,
az ülőkéről a tükrös virág egyik, majd másik levelére,
és onnan le a bal hátsó sarokbotra.
Rég láttam őt ekkorát túrázni a különféle berendezési tárgyakon :
ez is öröm, de főleg annak örültem, hogy igenis el tudja érni a jobb hátsó kötelet.
Ha akarja.... De nem akarja - hogy miért, az az ő titka.
Szegény kötélen idáig mindösszesen egyszer láttam ücsörögni,
vadi új korában, még valamikor augusztusban, közvetlenül a beszerelés után.
Azóta tegnap történt először, hogy megérintette fenséges lábacskáival.
Hogy két egyforma kötél közül az egyik miért jó, a másik miért tilalmas,
az megint egyike a madárlélek megfejthetetlen rejtélyeinek
*
*.
19.11.15.
Új kommentek