Tegnap megfogadtam, hogy ma biztos nem mesélek, bármi is történjen,
mert túl sok időmet veszi el újabban Blogocska -
ám a sors (meg a kalitka fölötti kislámpa) gondoskodott róla,
hogy mégiscsak legyen kedvem (???) megörökíteni a legfrissebb eseményeket.
Azt hiszem, nagy bajtól menekültünk meg az este -
hogy hogyan, azt tényleg nem is értem.
Talán mégis van valamiféle gondviselés fölöttünk - bár én ez ügyben szkeptikus vagyok.
Napok óta figyelgettem ,
hogy Csuvika lámpája mintha gyengébben világítana a szokottnál.
De biztos nem voltam a dolgomban,
mert igazában a szoba összes lámpáját halványulni láttam :
azt hittem, csak a szemem csal, túl sokat bámulom a monitort.
De azért megszavaztam egy új égőt a kalitka fölötti lámpának, hátha ideje cserélni.
Tegnap pedig, az esti készülődés vége felé, mikor Csuvikán már rajta volt a takaró,
eszembe jutott fölnyúlni, hogy kipróbáljam, elérem-e sámli nélkül az égőt,
mert ha nem, akkor napközben nem lehet cserélni, csak reggel vagy este,
ugyanis hős vitézem frászt kap, ha sámlira állok mellette.
Igazában semmi nem indokolta, hogy pont tegnap nyúlkáljak a kislámpa körül :
ahogy napok óta feltűnt időnként a gyengülő fénye, de nem csináltam semmit,
úgy további napokig vagy hetekig halogathattam volna az égőcserét.
De valamiért mégiscsak tegnap nyúltam föl, fogalmam sincs, miért -
és ebben érzek valami megmagyarázhatatlan misztikumot.
Ugyanis az égő - ha hiszitek, ha nem - LIFEGETT a lámpában.
Csak azért nem esett ki, mert valami ragacsos trutyi tartotta,
mégpedig olyan erősen, hogy hosszú percekig tartott, míg sikerült végre kitekernem.
Ekkor rémültem meg csak igazán : nem az egész égőt tekertem ki, csak a felét :
az alsó részét, magát az üveget.
A teteje, a csavaros menete, benne maradt a lámpában, vélhetően örökre odaragadva.
Hogy mit szóltam mindehhez, azt a fantáziátokra bízom.
Nem vagyok jó fizikából, de ilyet még nem is hallottam, sőt ehhez hasonlót se.
El nem tudom képzelni, mi történhetett, és hogy a lámpa volt a bűnös, vagy az égő.
Kizárólag LED izzókat használok, a fogyasztásuk négy-öt Watt, vagy még annyi se :
ezt igazán bírnia kéne egy stabilnak tűnő spot-lámpának, amit tavalyelőtt vettem.
(Akit érdekel, megtekintheti a LÁMPOCSKA című bejegyzésben,
az ABC-s tartalomjegyzék segítségével.)
Hát így esett, hogy Csuvika lepottyanással indította a mai napot.
Hogy is ne pottyant volna szegénykém, mikor nem kelhetett föl időben,
nem vettem le róla az éjszakai takarót,
amikor a szokott menetrendünkben arra került volna a sor.
Nem ám - mert előbb le kellett szerelnem a beteg lámpát az ajtófélfáról,
és föltenni helyette egy ősrégi, rusnya kis műanyag vackot,
ami rusnya kis vacak létére sokkal megbízhatóbb, mint kövér és elegáns kollégája.
Ha jól emlékszem, szolgált már évekig Csipikéék idejében is, és még mindig lámpa.
(Csak el ne kiabáljam !)
Csuvika tűrte egy ideig a szokatlan jövés-menést, szerszámokkal zörgést, várakozást,
ám aztán mégiscsak elege lett szegénykémnek, és bánatában zuhant egy nagyot.
Magyaráztam én közben végig, hogy mit csinálok, mi ez a felfordulás -
de nincs közös nyelvünk, ő pedig le volt takarva, hát persze, hogy nem értette.
-
*
A régi-új kislámpát szintén megmorogta először, de hamar beletörődött, hogy ez van.
Nekem is furcsa volt a szokatlan fényár : az eddigi, mély bili lefogta a fényt,
ez a kis vacak viszont nem takar semmit az égőből, mert színtelen, átlátszó és rácsos.
Nem is mertem ugyanolyan erősségű égőt rakni bele, mint az elődjében volt,
mert nagyon vakítana, Csuvika pedig amúgy se szereti a túl erős fényeket,
a rendelőben is fél a nagy világosságtól, ha orvoshoz viszem.
Adva van tehát megint a feladat, mint a tavalyelőtti nyáron :
kezdhetek újra lámpát vadászni.
Nem bánnám én ezt a kicsit, akármilyen ronda -
de azért talán biztonságosabb volna egy stabilabb példány.
Meg hát ez már öreg is - főleg azért nem bízom benne.
De ha találnék ugyanilyet, boldogan megvenném, mert könnyű, kicsi, jól világít.
Csak hát ilyet már nem árul az IKEA, a jelenlegiek meg nem jók nekünk.
Olyat még árulnak, mint amit holnap fogok kidobni, de olyat nem kérek,
noha vélhetően az égő csinálta a galibát, nem a lámpa.
Nagy bánatom, hogy az égő nyaka benne maradt a lámpában,
mert így most nem tudom, melyik márka volt, melyiket ne vegyem többet.
De ez már a legkisebb baj - lényeg, hogy a nagyobbat megúsztuk.
Bele se merek gondolni, mi következhetett volna abból,
ha tegnap nem nyúlok fel véletlenül a lámpába.
Mondom, hogy nem vagyok jó fizikából, de azért valami azt súgja,
hogy ragacsos trutyiban lifegő égővel világítani nem kifejezetten egészséges.
És ki tudja, mióta használtuk már így ?
Hát ezt kaptuk meglepetésnek a tegnapról mára virradó éjszakára,
a tegnap estére meg a mai reggelre - talán nem véletlenül.
Pontosan másfél éve, éppen tizennyolc hónappal ezelőtt,
ezen az éjszakán haldoklott Csivike,
az én kis tündérboszorkányom, drágaságom, mindenem ;
Csuvika egyetlen kis társa és örök (bár reménytelen) szerelme.
Másfél éve vagyunk árvák, másfél éve nem találjuk a helyünket -
hát az se lett volna csoda, ha leég a ház ebből az alkalomból.
De azért jó, hogy nem égett le...
*
19.11.17.
Új kommentek