Úgy látszik, ezen a héten nem csak a hétfő volt ronda, hanem a szerda is az.
Nekem ugyan az időjárásra nem lehet panaszom, mert esik az eső -
Csuvika viszont nem osztja a különféle csapadékok iránti rajongásomat,
így az esőről is alapvetően más a véleménye, mint nekem.
Bár ez most olyan eső, amitől én is inkább lekókadtam, mint föléledtem.
Csuvika meg pláne - bár nagyobb baj nem lett, remélem, nem is lesz.
De azért borzasztóan sajnáltam (ő meg borzasztóan csodálkozott) délelőtt,
hogy békés és vidám csicsergés közben egyszer csak puff - lepottyant.
Pedig jókedvűen, jó erőben ébredt, olyannyira, hogy ki is nyitottam neki a kalitka ajtaját.
Bántam aztán, amikor lepottyant, mert az ajtólétrát kereste, azon akart fölmászni.
Pedig az ajtólétrának az első emelet után nincs folytatása, Csuvika mégis azt szereti.
Úgy látszik, a mosogatórács-létrák kényelmesebbek, mint az igaziak.
*
Az első zuhanást hamarosan követte a második :
ekkor már sürgősen becsuktam a kalitka ajtaját, hátha lesz még több is.
Legalább a padlóra ne pottyanjon ki szegénykém, ha netán kiesik az ajtón.
De több pottyanás nem lett, csak ez a kettő.
Ezek is teljesen váratlanul, mert Csuvika egyáltalán nem volt rosszul.
Az első esése elég szerencsétlenül sikerült,
pörgött-forgott egy darabig szegény a kalitka fenekén, míg lábra tudott állni -
de ez se viselte meg, inkább értetlen képet vágott, hogy miért is dobta le őt a bot.
Ekkor még nem esett az eső, és nem is nagyon hittem, hogy jön, noha ígérték.
Csuvika két pottyanása után azonban biztos voltam benne, hogy tényleg esni fog,
mert ez ügyben a madaram egymagában többet ér, mint az időjós portálok együttvéve.
Nem lett az eséseknek semmi következményük,
rozoga vitézem pillanatok alatt visszamászott a helyére,
csak a csukott ajtó miatt búslakodott egy kicsit - de értette, hogy miért csuktam be.
Most már bőven délután van, az eső szakad órák óta, mi meg békésen kókadozunk.
Csavargós napot terveztem mára, de nem volt fontos, így nem mentem sehova.
Pedig imádok esőben mászkálni
(fantasztikus élmény, hogy látom a járdát, tudom, hova lépek -
ami napsütésben még véletlenül se fordulhat elő, mert az átok nap megvakít),
de ma én se vagyok a topon, hiába esik, Csuvikát pedig nem mertem itt hagyni.
Csivitel nekem egész nap kicsi kincsem : nem túl lelkesen, de nem is bánatosan.
Én is igyekszem szóval tartani őt, hogy ne unatkozzon :
a klavi kattogásának nemigen örül, mert érzi, hogy ebbe nagyon bele vagyok merülve,
de korábban karácsonyfa-díszeket kötözgettünk, azt élvezte.
Ha sikerül megérnünk, ez lesz Csuvika nyolcadik karácsonya...
Annyira szeretném, ha sikerülne !
A jó hírt meg el is felejtem mondani :
az utóbbi két éjszakát megúsztuk pottymentesen,
pedig a nagy kalitkában aludt Csuvika, és valamennyire le is volt takarva.
Igaz, e végett én már jéggé fagytam és minden bajom támadt :
nem győzök vigyázni, hogy Csuvika kedvére működjön a fűtés, ne legyen meleg.
Mire vége lesz a télnek, valamelyikünk belepusztul a másikhoz való alkalmazkodásba,
mert sajnos a hőmérsékletet illetően pont ellentétesek az igényeink.
19.11.20.
Új kommentek