*
Szegény kicsikémnek nem sok örömet hozott advent második vasárnapja :
igaz, hogy sokat rámolgattam-rendezgettem itt a szobában, az orra előtt,
és ő nagyon szereti nézni meg kommentálni, ha én a látóterében tevékenykedem -
ám a biztonság kedvéért rá szoktam csukni az ajtót, ha jövök-megyek körülötte,
nehogy pont rosszkor pottyanjon ki a kalitkából, én meg rálépjek a vaksi szememmel.
Így ma sokat volt bezárva - igazság szerint olyankor is,
mikor nem lett volna muszáj, csak elfelejtettem kinyitni neki az ajtót.
*
Ha már itt tartunk (a feledékenységnél), gyorsan rendezem néhány adósságomat :
a mikulási örömök közt elfelejtettem megemlíteni,
hogy Dági hetek óta gyengélkedő gépe éppen Mikulás estéjére javult meg
(és ez nekem nagyobb öröm, mint neki, hisz oly kevesen etetik a vendégkönyvet),
továbbá előkerült (levélben) egy rég nem látott, nagyon kedves kolléganőm :
őt is a Mikulás ajándékai közé számítom, mert nagyon örülök neki.
*
De van más adósságom is : elfelejtettem róla beszámolni (pedig nem szándékosan),
hogy lassan kezdek veszélyessé válni Csuvikára nézve,
és emiatt igen el vagyok keseredve - vagy legalábbis aggaszt a jövőnk.
Képzeljétek, milyen agyalágyult voltam a napokban, egymás után kétszer is :
*
Első ámokfutásom abban állt,
hogy becsomagoltam szépen a kalitkát az esti szellőztetéshez
(mégpedig jó alaposan, mert aznap épp nagyon hideg volt),
majd kinyitottam a kisszoba ajtaját, mint máskor, és kimentem bagózni.
(Télen a kisszobából szellőztetünk, mert ott nincs fűtés,
nem kell félni, hogy visszajön a konvektor füstje a lakásba.)
Megfagytál már ? - kérdeztem Csuvikát, mikor visszajöttem a cigi után,
ám valójában csodálkoztam, mondtam is szegénykémnek, hogy nincs is olyan hideg.
Hát tényleg nem volt.... Ugyanis a kisszobában elfelejtettem kinyitni az ablakot.
Itt hagytam szegény kicsikémet vagy tíz percre becsomagolva, a hideg meg nem jött -
vagy legalábbis nem annyira, mint kellett volna a rengeteg takaróhoz.
Mikor Csuvikának úgyis mindig az a gondja, hogy melege van és kevés a levegője !
De nem pottyant le szegény kis túlélő bajnokom :
hősiesen tűrte és kibírta még az igazi szellőztetést is, az elbaltázott után.
*
Másnap vagy harmadnap meg épp ennek az ellenkezőjét adtam elő,
mintha csak jóvá akartam volna tenni a fent említett dunsztolást.
Akkor meg azon csodálkoztam estefelé (szidtam is szegény konvektort),
hogy szokatlanul hideg van, mit művel a Gázművek, hogy ilyen gyönge a gáz.
Aztán persze kiderült, hogy a konvektor is meg a Gázművek is ártatlan :
pár órával előbb letekertem nullára a fűtést,
hogy Csuvikának engedjek egy kis levegőt az előszobából mert ennek örülni szokott -
aztán persze elfelejtettem visszatekerni, itt ültünk órákig a gyújtóláng melegében.
Mire észhez tértem, már alig volt huszonegy fok a szobában.
Csuvika élvezte, én kevésbé, csak nem vettem észre, mert épp firkáltam valamit.
*
Azt hiszem, most már bevallottam minden bűnömet.
Talán még azzal tartozom, hogy mostanában folyton elcsúszunk az idővel
(micsoda fejedelmi többes, hisz Csuvika igazán nem csúszik, szegénykém),
és egyre később kerülünk ágyba - meg se merem mondani, mikor.
Mindennap megígérem picinyke főnökömnek, hogy másnap másképp lesz,
aztán másnap sincs másképp, természetesen.
De Csuvika ezt is bírja - sőt egyáltalán nincs ellenére a dolog.
Úgy este tizenegy körül szokott igazán éledni,
ilyenkor jutnak eszébe a legfontosabb dolgok, amiket még sürgősen el kell mondania.
Olyan kis tündér ez a madár (mi a tündér hímnemű megfelelője ???),
olyan hűségesen alkalmazkodik minden hibámhoz és minden körülményhez.
Igyekszem nem visszaélni a türelmével - de ígérni én már nemigen merek semmit.
*
Advent második hete sajnos egy csőrcsiszolást is tartogat számunkra -
de ha azt túléljük, akkor talán más baj már nem fenyeget, jöhet a Jézuska !
*
*
*
*
19.12.08.
Új kommentek