Szomorú következménye lett a tegnapelőtti kis kalandnak,
olyan, amire egyáltalán nem számítottam :
a Nagy Zuhanásból Csuvika nem azt tanulta meg,
hogy nem kéne a repüléssel próbálkoznia,
hanem azt, hogy nem tanácsos kijönni a kis ketrecből,
ha már egyszer benne van.
*
*
Mert bizony benne volt : ott ébredt szegénykém tegnap megint,
miután előző este lepottyant a kakasülőről, közvetlenül lefekvés előtt.
Az időjósok tegnapra esőt ígértek, amiből ugyan semmi nem lett,
de ezt éjjel még nem lehetett tudni – azt viszont nagyon is tudom,
hogy Csuvikát a hidegfront meg a készülődő eső ledobja a botokról.
Nem akartam, hogy éjjel is potyogjon és üsse-törje magát a sötétben,
így nem engedtem visszamászni a hálóhelyére,
hanem átraktam a kis ketrecbe, ahol akkor sem üti meg magát, ha lepottyan.
*
*
Csak az átrakást utálja Csuvika, egyébként szeret a kis kuckóban aludni ;
most se volt semmi baj egész addig, míg el nem jött reggel a hazatérés ideje.
Mire túl voltunk a szellőztetésen meg a szoba bemelegítésén,
jelezte már szegénykém minden módon, hogy menne haza reggelizni –
ám amikor odavittem a kis ketrecet a kalitka ajtajához,
hogy tessék, lehet átugrálni, hős vitézem meg se mozdult.
Markolta a kötelét a ketrecke biztonságában,
és világ kincséért rá nem ugrott volna a fehér rudacskára,
ami az első lépcső a hazafelé vezető úton,
és ami ilyenkor teljesen belóg a kis ketrecbe, a nyitott ajtón át.
*
*
Nekifutottunk vagy háromszor, teljesen hiába.
Ha visszatettem a ketreckét az asztalra, Csuvika mászott a rácson,
tekintgetett a lakosztálya felé, hogy haza szeretne menni –
de ha odavittem, megint csak nem mert nekivágni az átvezető útnak.
Elfelejtette szegénykém, hogy előző nap nem a lépcsőkből lett a baj,
hanem abból, hogy kedve támadt világot látni,
és a második lépcsőről nem volt hajlandó tovább menni befelé.
Most meg már el sem indult : félt, hogy megint jön a hatalmas zuhanás.
*
*
Nem volt mit tenni : tudtam, hogy Csuvika éhes és szomjas,
kénytelen voltam szégyenszemre saját kezűleg hazazsuppolni.
Ilyet még csak egyszer tettem, akkor se szívesen – hát most sem.
De muszáj volt, hisz örökre nem maradhat a kis ketrecben szegény madár.
*
*
Beraktam őt szépen a kalitka fenekébe,
ahonnan aztán rögtön föl is mászott a szokott helyére, minden baj nélkül.
De a kedvünk elromlott mindjárt reggel ettől az újabb kudarctól,
hiába győzködtem Csuvikát (meg magamat is), hogy nincsen semmi baj.
Van bizony, mégpedig elég nagy :
ha hős vitézem eztán már félni fog hazaugrándozni a kis ketrecből,
az nagyon sok kellemetlen élményt hoz majd még mindkettőnknek.
Egyelőre kerülni kéne a ketrecke használatát,
míg Csuvika kicsit elfelejti a szombati nagy zuhanást -
csak hát ez sem olyan egyszerű.
*
*
*
*
20.03.09.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2020.03.09. 22:38:24
Picinyke cukkancsom imádja a vendégeket.
Most rém boldog, hogy cukkancsnak nevezted.
Neked is van valamilyen állatkád ?
Mert akkor biztos az is nagyon cukkancs. :)