Semmi értelme blogot írni, hisz úgysem olvassa senki,
mindenki a vírussal van elfoglalva, ami most már Európában is arat szépen.
De talán pont ezért kéne megörökíteni a mégoly eseménytelen napokat is :
nem tudhatom, melyik lesz az utolsó, hát addig írjak, amíg lehet.
Ha meg véletlenül túléljük ezt a koronás őrületet, legyen meg a krónikája,
legalább magamnak, ha mást a jelen helyzetben nem is érdekel Csuvika sorsa.
*
*
Ma vásárolni akartam menni, mert tegnap elblicceltem :
péntek volt és tizenharmadika, ráadásul a Csivike nélküli árvaságunk 666. napja.
Ennyi szerencsétlen szám mellett jobbnak láttam nem csavarogni,
de lebeszéltem magam róla ma is, mert nem vagyok igazán üzemképes,
meg úgy gondolom, iszonyatos tömeg taposhatja most egymást a boltokban.
Tegnap este jelentette be Viktorunk, hogy hétfőtől nincs tanítás,
illetve digitális tanítás van, a gyerekek otthon maradnak ;
nesze szülő, oldd meg két nap alatt a gyereked felügyeletét, ellátását,
ráadásul egy olyan hétvégén, amikor a vasárnap ünnep, nem lehet vásárolni.
Hát ezért gondolom, hogy ma nem tanácsos meglátogatnom semmilyen üzletet.
Lehet, hogy később majd bánni fogom ezeket az elbliccelt napokat,
de végül is teljesen mindegy : több hónapra előre úgyse tudom ellátni magam,
mert se megfizetni, se hazacipelni, se tárolni nem tudok ipari mennyiségű árut –
vagyis ha netán az üzletek is bezárnak, előbb-utóbb úgyis éhen pusztulok.
Ha meg nem zárnak be, fölösleges most a beszerzéssel gyötörni magam.
Csuvikáról gondoskodom, mert az még megoldható – velem meg lesz, ami lesz.
*
Persze attól, hogy lesz mit ennie, Csuvika még simán éhen halhat :
ebből az egész vírusos rémálomból engem csak az tart rettegésben
(de az aztán nagyon), hogy mi lesz, ha bezár az EXO-PET.
Mi lesz, ha nem tudjuk elérni Tamás doktort, hogy lecsiszolja Csuvika csőrét ?
Még félidőben se járunk két csiszolás között :
ha úgy alakul nálunk is a járvány, mint szegény olaszoknál,
épp húsvétra dől-borul majd minden, mikor nekünk orvoshoz kéne mennünk.
Ha nem tehetjük meg, szegény kicsikémet alighanem elviszi a nyuszika,
ami még a szokottnál is nagyobb dögség lenne a sorstól.
Hisz annyit szenvedett, annyi mindent kibírt már hős vitézem,
annyi bajból és kilátástalan helyzetből állt újra meg újra talpra,
bámulatos lelkierővel és élni akarással –
hát nehogy már egy ilyen baromság vigye el, amihez nincs is köze,
ez a szárnyatlanok betegsége, nem a madaraké.
Nagy disznóság lenne, ha viszonylag egészségesen kéne elpusztulnia,
mikor a betegségeit (úgy, ahogy) mindig sikerült legyőznie.
*
Most nagyon bánatos szegénykém : valahogy nem jó ez a mai nap,
nem vagyok jól én sem, de meg nem tudnám mondani, hogy mi bajom van.
Tegnap este hosszasan ragoztuk Gabó barátnőmmel a vírus-helyzetet
(amiről én feltehetően nem is tudnék, ha ő nem tájékoztat róla),
és mire letettük a telefont, Csuvikának is elromlott a mindaddig jó kedve.
Hihetetlenül rám van hangolva szegénykém,
sokszor az a benyomásom, hogy gondolatolvasó, vagy érti, amit mondok.
Engem meg a tavasz amúgy is lehangol és agyoncsap minden évben,
nem vagyok egy szívderítő társaság, most a vírus árnyékában pláne nem.
Sajnálom Csuvikát, de folyok szét, mint a lekvár, nincs kedvem semmihez.
Ő meg mindennap jókedvűen ébred, szegénykém, aztán délutánra lekonyul,
hogy ma se történik semmi, a lusta Mami csak bámulja a monitort, mint rendesen.
*
*
Kora reggel (még hat előtt) Csuvika sírására ébredtem :
lepottyant a kakasülőről, talán melege volt, épp fűtött a konvektor.
Átraktam szegényt a kis ketrecbe, hogy utána még alhassunk egyet nyugodtan,
mivel (szokás szerint) megint nagyon későn kerültünk ágyba.
Ebből persze az lett, hogy tízkor ébredtünk (tegnap még ennél is később) :
mire túljutottunk a reggeli szertartásainkon,
voltaképpen benne is voltunk a délutáni dagonya-időben.
Csuvika minden probléma nélkül, simán átugrált a kis ketrecből a nagyba,
bár féltem, hogy nem fog sikerülni, mert semmi jelét nem adta, hogy menne már.
De ment – mintha nem is ő lett volna, aki hétfőn ezt sehogy se merte megtenni.
Jól tettem, hogy kedden könyörtelenül következetes voltam,
mert így semmi nyoma nem maradt a hétfői rettegésnek,
Csuvika már nem fél hazamenni a kalitkába.
*
Aztán több öröme nem is volt eddig a mai napnak, csak ez a hazamenetel.
Én kopácsolok a billentyűkkel (órák óta, mert épp nagyon rosszul látok),
Csuvika meg punnyad a kalitkában, várja, hogy végre történjen valami.
De hát ilyen napoknak is lenniük kell : amikor nem történik a világon semmi.
*
*
*
*
20.03.14.
dáági 2020.03.17. 15:02:56
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2020.03.17. 17:36:57
ANNYIRA ügyes vagy !!!
Pedig neked nem is segítettem semmit. :)
Hogy hogyan tudom elolvasni ?
Hát pontosan úgy, ahogy te meg tudtad írni ! :)
Rákattintottál a "Szólj hozzá !" feliratra.
Igaz ?
Na - hát én meg rákattintok az "1 komment" feliratra,
ugyanott, ahol eddig a "Szólj hozzá !" díszelgett.
Ott van a bejegyzés címe alatt is, meg a bejegyzés után is, balra lent.
Így tudod te is elolvasni a válaszomat.
Annyira örülök, hogy képes voltál regisztrálni a kedvemért !
Az értesítést nem néztem meg alaposan,
azt hittem, Gabó pötyögött ide is valamit, mert csak azt láttam, hogy rövid név.
(Bár elég hülye vagyok,
mert Gabó neve itt egyáltalán nem rövid, csak a vendégkönyvben.)
Szóval nem rád számítottam, és annyira örülök, hogy mégis te írtál ide. :)
Csak ez pont egy olyan bejegyzés, amihez nincs mit írni.
Bezzeg az előző kettőt, amik jók és érdekesek voltak, nem kommentálta senki.
Na de majd ezután !!!
Sokkal jobb lesz így, hogy a mesékhez tartozó vélemények a meséknél maradnak,
nem vesznek el.
Ha ugyan lesznek még mesék... De hátha.
Pillanatnyilag elment a kedvem az egész nyomorult blogtól,
mert túl sokáig fütyült ránk mindenki.
Pedig nagyon is meglehet, hogy hamarosan nem lesz már kiről írni....
Vagy esetleg az se lesz, aki írjon.
Majd bánhatjátok a hallgatást, mikor már nem lesz mit kommentelni.
Igád 2020.03.21. 17:04:19
Igérem nem lépek ki. üdv
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2020.03.21. 17:33:26
A mese készül, de hogy elkészül-e.... hát az még nagy kérdés.
Már megint nem tudom, hova lett ez a nap, de mindjárt vége. :)