Gondolom azóta már megnyugodott Csuvi és te is. Biztosan evett is rendesen. Ha a kis ketrecben alszik mindig ilyen komoly az éjszakai barrikád? Ott nincs letakarva úgy, hogy csak egy kis rés látszik ki?
De jó, hogy betettél egy képet a "megmentőről" is - szépen be van öltözve, nem kell félned. üdv

@Igád:

Dágika - én egyáltalán nem félek.
Az öcsköséktől a legkevésbé, de másoktól se -
bár persze azért kerülöm a személyes találkozást bárkivel.
De ha úgy hozza a sors, hogy elkerülhetetlen,
nem kapok tőle hisztériás rohamot. :)
Pár napja például bekopogott az egyik szomszédasszony egy adag sütivel.
Kicsit zokon vettem, hogy ilyen fegyelmezetlen, de azért átvettem a sütit,
mert nem akartam megsérteni, ha már így eszébe jutottam.

Igen, Csuvika így alszik a kis ketrecben, ahogy a képen látod.
Szellőztetéshez van úgy bebugyolálva, hogy csak egy kis rés marad neki fölül.

Most is átraktam szegénykémet, soron kívül, kora este, mielőtt összetöri magát.
Nagyon el vagyok keseredve : hangját még nem hallottam, mióta tegnap hazajött,
legföljebb a sírását, ha lepottyant és nem tudott hasra fordulni, hanyatt fekve rúgkapált.
Újabban mindig így zuhan le, hogy hanyatt…. Régebben ilyen nem volt.
Vagy régebben vissza tudott fordulni… most meg nem tud, csak ordít keservesen.

Ez ment egész nap, már teljesen meg vagyunk halva mindketten.
Inni láttam egyszer, enni egyszer sem.
Pedig fogyott, mondta a doki. (Hogy pontosan mennyi, azt nem mondta.)
Mozdulni se mer már szegénykém, mert fél, hogy lepottyan – de így is folyton lepottyan.
Szerintem fáj valamije, a lábára gyanakszom.
Talán megint túl rövidre lett vágva valamelyik karma.
Vagy mit tudom én… Lehet, hogy egész más baja van, hisz folyton üti-veri magát.

A kalitka fenekéből most már nem is nagyon igyekszik följebb mászni,
mert tudja, hogy úgyse sikerül.
Totyog, ücsörög a fenékben, ami példátlan és nem sok jót ígér.
Meghalni szokott elvonulni a madár valami lentebbi helyre, normál esetben nem marad ott.

Lehet, hogy már előbb át kellett volna raknom a kis ketrecbe – de hát ott meg nem tud enni.
Viszont nem eszik a nagyban sem, tehát most átraktam.
De most sem a kötélen ül, hanem hasal a sarokban, hátul, a fal mellett.
Félek, hogy itt a vég – és még csak nem is tudom, miért.
Hisz tegnap volt orvosnál !
Ment minden szépen, mint a karikacsapás – és erre tessék !
Meglásd, elviszi a Nyuszika az én kicsikémet – és nem tehetek ellene semmit, csak nézhetem.

@csivicsuvi:
Szegény Csuvika, megszakad az ember szíve, ha szenvedni lát egy állatot.
De jó is lenne, ha csak a szokásos altatásos rosszullét lenne ez is!
Ne mondogasd, hogy elviszi a nyuszika!!!
NEM VISZI SEHOVÁ!!!!
Drukkolunk, hogy így legyen!!!

@fogszobrász:

Reméljük, tényleg nem. :)
Úgy fél tizenkettő körül kezdett éledezni,
föl is mászott a kötélre az én kis keljfeljancsim.
Éjfél körül pedig hatalmasat zabált – majd holnap elmesélem.

Köszönjük a drukkolást mindkettőtöknek !
De azért még ne hagyjátok abba !!! :)

@csivicsuvi: Jujjjjjj de jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!
Reméljük a nyuszika már biztosan nem viszi sehová!!
Majd azonnal tudósíts, hogy változott-e a helyzet.
Boldog nyuszikát addig is mindkettőtöknek ! :-)

Hogy elkezdett enni - nagyon jó jel. Akkor már éledezik, és meglátod megint szépen összeszedi magát.Megy a drukkolás, - neked is :legyen energiád bokros teendőidhez.Csuvi biztos csevegni is fog nemsokára.
üdv

Köszönjük a drukkolást és a biztatást - mindkettő ránk fért. :)
Illetve fér, jelen időben, mert még nincs egészen vége az izgalomnak.
Drága kis túlélő bajnokom ül szépen a kis ketrecben, de csipogni nem csipog.
Vagyis még nincs teljesen jól, mert akkor járna a kis csőre.
Addig pedig nem tehetem vissza a kalitkába, míg az állapota nem tökéletes.
Hát most várunk…
Csuvika már nagyjából jól van, én viszont meghaltam :
minden bajom van, szerintem most jön ki rajtam az utóbbi két nap rengeteg izgalma.
Borzasztóan szeretnék új mesét írni, de képtelenség, sehogy se fog beleférni a napba.
A lényeget már úgyis tudjátok : drága kicsi keljfeljancsim megint talpra állt. :)

Nagyon, de nagyon jólesett, nagyon sokat számított, hogy a bajban itt voltatok velünk.
Szerintem csakis ettől jött helyre Csuvika, ezért fordult vissza az Örök Kölesmezők széléről :
mert érezte-hallotta, hogy őt itt szeretik és aggódnak érte.
Egyedül kevés lettem volna hozzá, hogy megtartsam őt itt a Földön…

Ágika, nem kell ahhoz új blogot írni, hogy egy kis helyzetjelentést idedobj nekünk!!!!!
Mivel az utolsó hírünk, hogy talán kicsit jobban van Csuvika, de azért még drukkoljunk ezerrel. Mi drukkolunk, de nem tudjuk használt-e:-)

@csivicsuvi:
Na tessék, mire beküldtem a kommentet, elő is jött a bejegyzésed, hogy Te már előzőleg írtál. Pedig direkt frissítettem az oldalt mielőtt kezdtem írni, mert annak tudtam be, hogy nincs írás, ha nem frissült volna az oldal. De ennek ellenére nem jelent meg akkor még az írásod.
Látod, pont ezt reklamáltam, hogy egy kis hírecske is elég lesz.
Minden kívánságom, ilyen szemvillanás alatt teljesülhetne!!:-)
Örülök, hogy nem lett rosszabb a helyzet, remélhetőleg te is összeszeded magad szép lassan. :-)

@fogszobrász:

Hülye ez a blog…
Én is rohantam ide a hírek mellől,
mikor jöttek az értesítések egymás után a két kommentedről,
itt meg nem volt egy fia új komment sem, úgy ahogy mondod : hiába frissítettem.
Aztán a második frissítésre előjöttek.

Szegény kicsikém állapota nem romlott, de nem is javult.
Ül egész nap szépen, szinte mozdulatlanul a kis ketrec kötelén, és nézi a hátamat.
Mert én meg itt ülök a gépnél órák óta, minden eredmény nélkül.
Totálisan elpocsékoltam az egész napot, semmi se sikerült, este tíz körül feladtam.
A rendelőnek akartam feltétlenül valami kis képeslapot küldeni Csuvika nevében,
meg is volt hozzá a tervem, maximum kétórás munkával meg kellett volna úsznom.
Ezzel szemben ráment az egész délután, és NEM LETT képeslap, nem tudtam megcsinálni.
Hiába a szép új OFFICE-csomag és benne a POWER POINT :
tök reménytelen, nem látok semmit, nem tudom használni.
Süt ez a rohadék nap, meg vagyok halva, meg vagyok vakulva.
Az írás is iszonyú nehezen megy, mert nem látom a klavit, minden szóban ejtek hibát.
Alapjáraton is lassú vagyok, mert alapos, de a jelenlegi tempóm már agyrém.
Talén vasárnap volt, hogy délelőtt megírtam az öcskösnek a bevásárló listát,
délután meg a használati utasítást Csuvikához – és erre a két levélre ráment az egész nap.
De szó szerint. Semmi mást nem csináltam aznap, csak írtam.

Így aztán hiába volna mit mesélnem, nem tudok lépést tartani az eseményekkel.
Lassan megöl az átok blog, mert tíz-tizennégy óra alatt készül el egy bejegyzés.
A lakás meg szétrohad körülöttem, mert nincs időm foglalkozni vele, folyton csak írok.
Talán Csuvika is azért ilyen indítékszegény, mert tőlem csak az ücsörgést látja.

Nincs rosszul szegénykém, egyszer se pottyant le a köteléről,
de jól sincs, mert még mindig hallgat, már harmadik napja.
Ma is csak veled beszélt, velem nem áll szóba.
Dágival is recsegtünk később, de neki se szólalt meg.
Veled se vitte túlzásba, de azért akkor néhány rövidet legalább csiporgott.
Enni eszeget szépen, de inni még nem láttam ma.
Most kivettem az eleséges tálkát, és helyére akasztottam a vizest.
Próbáltam délután azt is, hogy bent volt egyszerre mind a kettő, úgy is maradt jó darabig,
de nézni is rossz volt, annyira szűk lett a hely - bár szegény madár nem tiltakozott.

Meséltem a reggeli produkciómat ?
Talán neked nem…
Csináltam magamnak jó másfél órás pluszmunkát, pedig csak meg akartam itatni Csuvikát.
Felbuzduiva a kicsi zöld etető sikerén, gondoltam, az ugyanolyan fehérben meg hozok vizet.
Láttam, hogy Csuvika alaposan bereggelizett, gondoltam, biztos szomjas.
Valószínűleg így is volt, de továbbra is szomjas maradt,
mert mire az itató a helyére került volna, már nem volt benne víz.
Amint bedugtam a kezemet a kis ketrec ajtaján, nemhogy remegni, de ugrálni kezdett az átok,
és mind kilötyköltem a tálból a vizet, rá a hullámpapír matracra és szalvéta- lepedőkre.
Csuvvika persze halálra rémült, föl is menekült a rácsra.
Ennyire béna nem lehetek – mondtam én -, pedig dehogynem !
Hoztam a következő adag vizet – és ugyanúgy szétlocsoltam azt is.
Reggel mindig remeg a kezem (gondolom, az éhségtől), de ma valósággal ugrált.
Nyilvén a rengeteg izgalom… meg ez az átkozott tavasz, ami engem minden évben kikészít.

Harmadszor már nem próbálkoztam, a kis ketrec így is tocsogott.
De szó szerint !
A vastag hullámpapír matracot, a millió burkolatával, lazán össze tudtam tekerni, mint a bájglit.
Állhattam neki matracnak valót keresni, azt méretre vágni (az én látásommal !),
aztán papírtörlőkbe, szalvétákba öltöztetni, hogy jó vastag és puha legyen.

Mondanám még tovább, de nem mondom :
folynak a könnyeim, a klavin SEMMIT SE látok, a monitoron viszont igen :
hogy minden szóban van két-három elütés.
Megyek is rágyújtani. mielőtt nekiállnék a javításnak.
(Nem itt írok, hanem lóbetűkkel, az OUTLOOK-ban.)

Úgyhogy holnap a megszólaláshoz és a hazamenetelhez kérjük a drukkolást !

Igenis! Nem csak általános drukkolás lesz, hanem a megadott cél szerint...( itt egy mosolygós smájli) El sem tudom képzelni, de borzasztó lehet ez a nem látás. Biztos befolyásolja az idegállapotod és a napsütés is. Mondtad, hogy volt már, hogy Csuvi nehezebben szedte össze magát - ő se fiatalodik, és valószínű nehezebben viseli a " rendszeres" altatást. Meglátod rövid idő és vígan csiporog a nagy ketrecben. (Addigra az lesz neki furcsa?) A változatosság kedvéért próbálj csinálni valami mást, amihez nem kell a gép mellett ücsörögnöd. üdv

@csivicsuvi:
A vizes prodóukciód az szerintem nem mai esemény volt, mert ma még nem beszéltünk, de már ismerős volt a történet.
Tehát csak tegnap lehetett. Hívtalak ma dél körül, gondoltam Csuvit megcsipogtatom, de ki voltál kapcsolva.
De most megint megpróbálom, hátha:-)

Megértem, hogy rosszabbul látsz napsütésben, az én szememet is nagyon zavarja a nagyobb fény, le is húzom a rolót délelőttönként amikor idesüt a nap.

Ha ilyen sok időt töltesz írással, akkor azt is lehetne csinálni, hogy "tollbamondod" az új történetet és én majd megírom és átküldöm Neked levélben, azt már csak be kell másolnod. Na? Mit szólsz?

@Igád:

Hát csak folytasd a célzott drukkolást, Dágicska,
mert a helyzet nem javult egy fikarsznyit sem :
ötödik napja nem hallom Csuvika hangját, és ebbe most már kezdek beledilizni.
Totálkáros a madaram, és totálkáros vagyok én is.
TELJES HÁROM NAPIG föl sem álltam a gép mellől, hogy húsvéti lapokat kreáljak,
és egyetlen egy készült csak el, egy „személyre szabott” példány, de az se lett tökéletes.
Blogba való, vagy bárkinek elküldhető képeslapunk nem lett, pedig két napig ültem rajta.
Utálom a rohadék tavaszt, utálom az állandó napsütést, megőrülök a sok fénytől.
Mozdulni sincs erőm, de jobb is, mert ha belefogok valamibe, úgyis elrontom.
És remény sincs rá, hogy eltűnne ez az átkozott verőfény, sehol egy kis eső.
Télen is végig sütött ez a rohadék, de akkor legalább hamar lement.
Most meg tönkreteszi az egész napomat,
mert míg be nem sötétedik, nem vagyok jó semmire.
Jaj, de utálom a tavaszt ! Ennél ocsmányabb évszak nincs is !
Legalább Csuvika örülne neki !
De ő sem örül : meg se moccan, meg se szólal, ha mégis mozdul, csak potyog.
Megöl ez a mocsok melegedés mindkettőnket…
Ide nekem a jó kis novembert !

@fogszobrász:

Gabóka - ajánlom figyelmedbe a kommentek dátumait.
Ami éjjel kettőkor jelenik meg kilencedikén,
az nyilvánvalóan a nyolcadikai eseményekről szól.
Nem emlékeztem rá,
hogy neked is elmondtam a vizes ámokfutásomat, azt hittem, csak Dáginak.
(Vagy lehet, hogy neki nem is ??? :)

Aznap pont nagyon hamar elkészültem, mikor hiába hívtál délelőtt,
csak elfelejtettem bekapcsolni a vezetékes telefont.
Ez máskor is elő bír fordulni, úgyhogy hívj a mobilon, ha a másik nem él.
Ha azt se veszem föl, akkor tényleg nem vagyok még üzemképes.
De vedd figyelembe, hogy nem használom ezt a hülye nyári időszámítást,
nálam egy órával korábban van, tehát elég nagy csoda lenne, ha délelőtt el tudnál kapni.

Tündér vagy a tollbamondós ötleteddel,
tényleg egész meghatódtam tőle – de ez nem ilyen egyszerű.
Másképp fogalmaz az ember szóban, mint írásban,
kimondani sok mindent szégyellnék, amit leírok, mert az írás az egy intim tevékenység.
Arról nem beszélve, hogy látnom kell a szöveget,
másképp nem tudok ügyelni a sortörésekre.
Mivel a blog újabban középre van szerkesztve (így egyszerűbb berakni a képeket),
úgy kell összeraknom a mondatokat, hogy a sorok végén valamilyen írásjel legyen,
értelem szerint tagolódjon a szöveg, mert úgy olvasni is könnyebb, meg jobban is néz ki.
Mondhatni maguktól a megfelelő méretben jönnek már elő belőlem a mondatok,
legtöbbször vaktában is eltalálom, hány karakter fér bele egy sorba –
de ha nem vagyok formában, sokszor negyedórákig puzzlizok a szavakkal,
míg az értelme, a hangulata és a mérete is jó lesz a mondatnak.
Lásd be, hogy ez nem neked való, te ettől mindjárt első alkalommal megőrülnél.
Viszont ha netán olyan helyzetbe kerülök, hogy valamiért nem tudok írni,
jó eséllyel te leszel az, akire majd rábízom a szolgálati közleményeket. :)
Egyelőre (remélem) nem alkalmazlak titkárnőnek, de a lehetőséget köszönöm.

@csivicsuvi:
De hát írtam is, hogy nem aznap lehetett, mert nem értelek el, hanem előző este mesélted.De teljesen mindegy, tudtam a sztorit, tehát mesélted. itt nem az idő számított, hanem az, hogy biztos voltál benne, hogy én nem tudtam még.

Nem azt mondtam a tollbamondással, hogy én tisztáznék le mindent és tenném sorba, mert azt tuti nem bírnám idegekkel.
Mint írtam, visszaküldeném neked az irományt, azzal meg azt csinálsz amit akarsz, nyilván bele is javítanál. De csak könnyebbség, ha nem kell minden betűt egyenként bepötyögni, hanem már majdnem készen van a mese, csak szerkeszteni kell, nem?

Azt hittem Csuvika már lassan rendebe is jött, de most olvasom az előző beírásodat, hogy mégsem. Mi a fene lehet vele? De már csippantgatott, miért hagyta abba? Lehet, sok volt neki ez a tortúra ami mostanában volt?
Akkor drukkolunk erősen tovább!!! :-)

Nagyon sajnálom Csuvit, azt reméltem, hogy hamarabb összeszedi magát. Így megy a folyamatos drukkolás.Mennyit eszik? Hajlandó inni is? Hétfőre jön egy kis felhő - fellélegezhettek valamennyire.
Nekem is szóban elmesélted az itatós kalandot. üdv

Kicsit már jobban van Csuvika,
köszönjük a kommentecskéket és a drukkolást.
Jelenleg délutáni sziesztáját tölti,
de reggel és délelőtt végre csiporgott egy kicsit, leginkább veszekedett. :)
Mindig akkor kezdett el kiabálni, ha valamiért kimentem a szobából.
A jókedve addog tartott, míg le nem tottyantam megint a géphez,
hogy megkezdjem a képeslap-gyártás negyedik napját.
Félreértés ne legyen : nem sorozatban készülnek a lapok (mint máskor),
hanem azt az egy nyomorultat nem vagyok képes befejezni, amin már két napot ültem.
(Közben tegnap egy személyre szólót csináltam az öcsköséknek, az kész is lett.)

Csuvika borzasztóan utálja s képeslap-gyártást, mint mindent, ami engem leköt.
Pontosan tudja, hogy mikor mit csinálok a gépnél :
ha mondjuk híreket olvasok, az nem baj, ha levelet vagy blogot írok, legtöbbször az se,
de ha nagy ritkán filmet nézek vagy zenét hallgatok, azt nagyon utálja,
mert rögtön megérzi, hogy most „nem vagyok itthon”.
Legjobban pedig azt utálja, ha belegárgyulok valami alkotásba,
mert akkor aztán a plafon is rám szakadhat, azt se veszem észre. :)

De lassacskán most már majd elkészül a nyomorult lapocskánk…. talán.
Ahhoz képest, hogy benne van három napom, elég silányka szegény.
Az a baj, hogy mindig kitalálok valami MÁST, ami jobb lenne, és akkor kezdem elölről.
Nincs kizárva, hogy még most is ez lesz… de közben már éhes is vagyok.
A fene egye meg, hogy ilyen hülyeségekre kell pocsékolni a drága időt (mint az evés),
mikor nekem millió fontosabb dolgom lenne, a szerencsétlen képeslap körül. :)

Sebaj : mire véget ér az ünnep, talán csak megkapjátok az üdvözletet is hozzá.
Csuvika épp táplálkozik, hallom, hogy szórja szanaszét a magokat.
Bár csalóka, mert nem mindig a csőrével üríti az etetőket,
sokszor a másik végével, a farkával söpröget. :)