Csuvika ma a nagy kalitkában ébredt,
amire ebben a hónapban talán még nem is volt példa.
Minden áldott este lepottyant szegénykém,
a lefekvéshez való készülődés közben, már hetek óta.
Én meg persze mindig megragadtam az alkalmat, kimarkoltam őt a kalitkából,
és átraktam az előre odakészített kis ketrecbe, ahol nem baj, ha éjjel lepottyan.
Kezdetben úgy történtek ezek a késő esti balesetek,
hogy ő azonnal elkezdte dörgölni és huzigálni a fejét a kalitka rácsán,
amint felmászott az ágyikójába, a kakasülőre, és ettől a fejrángatástól leszédült.
Az utóbbi időben azonban már nem a kakasülőről pottyant,
hanem egy emelettel lejjebbről, a megszokott köteléről vagy bodzájáról,
ahonnan semmi nem indokolta a zuhanást, mert egyébként nem volt rosszul.
Ahogy már kommentben is írtam pár napja :
teljesen az volt a benyomásom, hogy nem is zuhan szegénykém, hanem ugrik.
Szándékosan veti magát a mélybe, hogy fogjam meg és tegyem át a kuckójába.
A befogás ellen persze továbbra is tiltakozott,
de a kis ketrecben már egyenesen a markomból ült rá szépen a kötelére
(ami régebben sose sikerült), és pillanatok alatt megnyugodott, még csiripelt is.
Ezért gondolom, hogy szívesen éjszakázik a kis ketrecben,
hisz nyilván ő is tudja, hogy ott biztonságban van,
nem üti meg magát, ha lepottyan – csak hát az oda vezető út… az bizony rémes.
Nem tudom megoldani, hogy saját lábán, nélkülem kerüljön át a kis kuckóba,
a kezemtől pedig fél, hiába tudja, hogy mi lesz a végeredmény.
A reggeli hazamenetelben már nagyon profik vagyunk mind a ketten :
nincs semmi hezitálás és erőgyűjtés a Nagy Mutatvány előtt,
amint leveszem a kis ketrecről az utolsó takarót a szellőztetés után,
Csuvika azonnal egyértelműen jelzi, hogy készen áll a hazavonulásra,
és át is ugrál szépen a lépcsőin, a hálószobájából a nappalijába.
*
*
Hetek óta ez volt a protokoll,
úgyhogy kicsit meg is rémültem az este a műsorváltozástól,
mert már hozzászoktam, hogy nyugodtan alhatok, Csuvikát nem érheti baj éjjel.
Tegnap viszont másképp döntött az uraság, nem akart lepottyanni, hiába vártam.
Egész fura volt már (és persze jó sokáig tartott) a nagy kalitkát betakargatni,
semmi nem állt kézre, elszoktam tőle, a kicsivel bánni sokkal egyszerűbb.
Aggódtam, hogy éjjel majd Csuvika zuhan hetven centit és én nem hallom meg –
de nem zuhant, hercigen trónolt reggel a kakasülőn, le sem akart jönni róla.
Biztos jólesett neki a régi helyén éjszakázni, ahol világéletében aludt –
bár szerintem a kis ketrec puha kötele kényelmesebb, mint a kemény kakasülő.
De hát ezt Csuvika jobban tudja.
Jókedvűen ébredt, rém boldog volt, hogy megúszta pottyanás nélkül az éjszakát.
Kíváncsi vagyok, ma este mi lesz - de az biztos, hogy nem én fogok dönteni.
*
Most éppen dagonya-idő van, leoltottam a kislámpákat a kalitka körül,
de picinyke szövegládámnak eszében sincs szünetet tartani :
jár a kis csőre ezerrel, diktálja nekem nagy hangon, hogy mit írjak.
Rám is fér a segítség, mert igazában nincs a világon semmi mesélnivalóm :
harmincnegyedik napja raboskodom a boldogságos karanténban
(hála az én maszkos őrangyalomnak, aki ezt lehetővé teszi),
és ennyi idő alatt még a szokottnál is jobban ellustultam, elkényelmesedtem.
Futnak a napok egymás után, meg se lehet különböztetni őket,
mert egyik olyan, mint a másik ; még föl se keltem, máris este van,
és hogy a kettő között mi történt, arról sokszor nem is tudok számot adni.
Az „agyilag zokni” kellemetes állapotában leginkább hírportálokon lógok
(ahhoz ugyebár meg se kell mozdulni), mert még arra is lusta vagyok,
hogy megírjak egy levelet, vagy meséljek nektek itt a blogban.
Csuvikának a henye életmód ellen semmi kifogása,
csak azt nem szereti, ha sajtótájékoztatót vagy híradót nézek.
Ha fülembe dugom a két kis dugót, ő megsértődik és rögtön elhallgat,
mert valami furmányos módon tudja, hogy onnantól kezdve nem rá figyelek.
Pedig hallom őt rendesen a fülhallgató mellett is (másképp nem is használnám),
de neki az nem elég, ő nem jártatja a csőrét hiába, ha én közben mást hallgatok.
Igaza is van – de az megint rejtély, hogy honnan tudja, mire való a fülhallgató,
és egyáltalán : honnan tudja, hogy mire való a fülem ?
*
*
*
*
*
20.04.22.
Igád 2020.04.23. 14:25:47
Örülök, hogy Csuvi ilyen jól megvan. Tényleg fantasztikus, ahogy megérzi, hogy mivel, ill. hogy nem vele foglalkozol. Nem lesz túl sok a sajtóból? üdv
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2020.04.23. 18:02:19
De, Ágika, túl sok lesz a sajtóból. :)
Középső öcskösöm már vagy három hete közölte,
hogy ő leállt a hírek rendszeres követésével,
mert igen bölcsen rájött, hogy ebbe a koronás hírfolyamba csak belebolondulni lehet.
Én – remélem – akkora jelentőséget nem tulajdonítok az egésznek, hogy megártson.
És megint csak DE : igen, pontosan ilyen napokra vágytam.
Hogy nem történik semmi, és egyik nap olyan, mint a másik,
az engem egyáltalán nem untat, hanem valami derűs nyugalommal és békével tölt el.
Tényleg erre vágytam, bírnám így akármeddig. :)
Csak az bánt nagyon, hogy az én kényelmem szegény öcskösnek mennyi fáradságába kerül.
Ám az az igazség, hogy ez ritkán jut eszembe, nem rágódom rajta állandóan.
Sajnos Csuvika jóllétét elkiabáltam, most épp nagyon aggódom érte.
Eleve rosszul indult a napja (meg az enyém is), de később szépen magához tért, csivitelt.
Nagyjából jókedvű, cserfes madarat hagytam itt, amikor elvonultam dél körül hajat mosni.
Mire meg visszajöttem, Csuvika lent sírt a kalitka fenekében, és nem is igyekezett onnan fölfelé.
Ott totyogott szegénykém a pincében, és valahogy húzta a kis lábát, nem tudott rendesen járni.
Hosszas készülődés után, nagy nehezen fölkapaszkodott egy földszinti botra, és ott is maradt. Legalább félórán keresztül gyűjtötte az erőt, míg neki mert vágni a létrának.
Szerencsésen el is jutott az első emeletig, és órák óta ott ül, nem mer följebb menni.
Hangját nem hallottam, mióta itt hagytam és elvonultam a fürdőszobába.
Nagyon fájhat a kis lába, nem mer létrázni, pedig már csak pár lépés volna a második emeletig.
Közben én vagy másfél órát bohóckodtam itt neki, mosdattam a bútorokat :
az ilyesmit ő nagyon szereti és élénken kommentálja – de most semmi, meg se szólalt.
Hát így megy ez, kérem…
Volt egy pár szép napunk, de már elmúlt.
Hogy mi lehet a baj, fogalmam sincs.
Illetve most már nyilván az, hogy fáj valamije – na de mitől pottyant le ?
Tartok tőle, hogy megint én vagyok a bűnös : esetleg megfőztem szegényt, szokásom szerint.
Mindig attól félek, hogy megfázik, és merő jószándékból az ájulásig melegítem.
Nyitva volt neki az erkélyajtó, amikor itt hagytam, de csak kicsi bukóra, mert délelőtt hűvös van.
Szerintem… De lehet, hogy Csuvika szerint nem.
Vagy ha nem ez volt a baj, akkor nem tudom, hogy micsoda.
Végül is lepottyanhatott egy rossz lépéstől vagy szerencsétlen ugrástól is – ki tudja ?
Igád 2020.04.24. 16:26:53
fogszobrász 2020.04.26. 10:56:31
Csak a napi védőfelszerelés kb 140 ezerbe kerülne a rendelőben, de még ez sem biztos védelem. Ha nem használjuk, akkor pedig nagy fertőzés veszélynek tesszük ki magunkat. A vírus egyelőre még velünk lesz elég sokáig.
A május elejei feloldást sem értem igazán, hiszen szerintem kb akkor kezdődik a java, nem hogy ott lesz a csúcspont. Na mindegy, nem vagyok járványszakértő.
Tehát aki dolgozik annak nagyon "para" a jövő akárhonnan is nézzük.
Ettől aztán az én szívverésem két napig elég rakoncátlan volt, hol vert, hol nem. Igaz, halál évfordulók is biztos szerepet játszanak.
Mi van azóta Csuvival? Fáj még a lába, illetve potyog-e?
Igád 2020.04.26. 15:29:28
Csuvi valamivel kevesebbet potyogott, de ez nála nagyon változó.Viszont megérzi a Gazdi hangulatát - ami most ugyebár nem a legfényesebb - és arra reagál.
Mindenkinek türelmet és egészséget üdv
fogszobrász 2020.05.07. 02:27:51
Még én féltem, hogy kikapok, mivel napok óta nem voltam itt, de nekem mentségem is van, mert egész nap a netet bújom a védőfelszerelésekre vadászva és szervezem a munkakezdést.
Hajrá Neked is, iparkodj egy új mesével!!!:-)
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2020.05.07. 11:36:27
Gabó helyében sokkal durvább kommentet írtam volna.
Minden kritika jogos : lusta dög vagyok.
Magyarázat nincs : valahogy elment a kedvem az egész blogtól.
De azért majd igyekszem…
Csak az a baj, hogy mindig más dolgom van, amit sürgősen el kell intézni.
Aztán meg már félek itt ülni, nehogy trombózis legyen a dolog vége.
Pedig mennyi mindent kellett volna közben mesélnem !
Visszatekintve már nem lesz ugyanaz, illetve nem lesz belőle semmi.
Alkotói válságban vagyok, hahaha !
Pedig amúgy semmi baj, ez egy békés és derűs válság. :)
Én se voltam a blogban már legalább egy hete – tiszta szégyen, nem ismerek magamra.