*
Napok óta készülök firkálni valamit szegény Blogocskába, de sose sikerült hozzájutnom.
Nem tudom, milyen front van fölöttünk, de hogy nem nekem való, az biztos.
Mint egy alvajáró : csak azt nem rontom el, amibe bele se fogok.
A tárgyak pedig összeesküdtek ellenem : ezt a szöveget úgy ötödször kezdem el írni,
mert a levelezőm (ahol a piszkozatok születnek) fogta magát és sztrájkba lépett -
mint ahogy sztrájkba lépett a napokban a megszokott zene-lejátszóm,
sőt a vendégkönyv oldaldoboza is :
tegnap órákig vacakoltam vele, míg sikerült ünnepire cserélnem a nyitóképet.
Pedig (még) nem vagyok ennyire hülye, csak a frontok csinálnak belőlem zombit.
*
*
*
Zombiságom napjait leginkább dekorálgatással töltöttem :
összeraktam a szobában az adventi sarkot, földíszítettem a bejárati ajtót,
és (főleg) ünnepi díszbe vágtam a vendégkönyvet meg a számítógépet.
De mindezt hogyan ?
A világon mindent elrontottam,
vagy ha véletlenül mégse, hát ötször annyi ideig tartott elkészülni vele, mint máskor.
Az eredményről készült képeket beszórom nektek ide a bekezdések közé,
Csuvikáról úgysem igen készülnek fotók mostanában, nem akarom ijesztgetni.
A koszorúnak kinevezett gyertyatartót direkt átraktam a kisasztalra tegnap este,
hogy legyenek róla sötét hátteres képek is,
mert a fehér fal előtt az angyalkát én bizony még képeken se látom.
(A valóságban egyáltalán semmit se látok az egész gyertyatartóból,
de hát nincs mit tenni, máshova nem rakhatom, a fal meg fehér, és az most nem jó.)
*
*
Szegény Csuvicsek jobban bírja a frontokat, mint én :
féltettem őt nagyon, hogy az erős lehűlés majd (szó szerint) földhöz vágja,
de szerencsére nem lett igazam - vagy legalábbis nem annyira, mint gondoltam.
Tényleg potyog szegénykém mindennap, néha naponta többször is,
de egyik pottyanásából se lett sírás vagy fetrengés a kalitka fenekén.
Kicsit csodálkozik és méltatlankodik, hogy mi ez a merénylet már megint,
de rögtön ugrik is föl, keresi a létráját, és szalad vissza a második emeletre.
Amúgy meg be nem áll a csőre, szónokol nekem egész nap, ha itt vagyok mellette.
*
*
Tegnap volt szerencsém közvetlen közelről látni egy pottyanását,
de nem tudtam megmenteni szegénykémet, hiába láttam, hogy le fog esni.
Ugyanis épp bent volt a kezem a kalitkában, benne a zabos edénykével.
Hogy ott voltam kéznél, az kapóra jött volna, ám a zabos tálkát nem dobhattam el,
és mire visszabénáztam a helyére, szegény picikém már mászott is visszafelé.
Láttam, hogy hanyatt fog esni, valahogy hátratántorodott a boton :
egy darabig tartotta magát hanyatt fekvésben a bot alatt,
így pont kényelmesen alá tudtam volna nyúlni, ha nincs a kezemben a zab.
De hát ott volt, így Csuvika zuhant egy nagyot, mikor már nem bírta tartani magát.
Szegény kicsikém !
Csak nézett rám szemrehányóan, hogy miért nem segítettem,
megsértődött, és nem volt hajlandó folytatni a vacsorát.
*
*
Egyébként feltűnően jól eszik mostanában az uraság :
talán ő is azt érzi, hogy kemény lesz a tél.
Szilvi mondta nemrég, hogy Gombóckája mértéktelen falánkságra kapcsolt,
és feléjük úgy tartják, hogy ha a macska ész nélkül zabálni kezd késő ősszel,
akkor hosszú és hideg lesz a tél.
Bár úgy volna !
Ezért vagy másért, mindenesetre Csuvikának is remek az étvágya mostanában.
*
*
Hogy megjött végre az igazi hideg, igazi mínuszokkal,
most már a takarók ellen se tiltakozik hős vitézem,
sőt potyogni se potyog szellőztetések idején, meg éjszaka sem.
Csak el ne kiabáljam ezt is !
Mert azt talán mondanom sem kell, hogy mióta beszámoltam az új ágyikójáról,
nem aludt azon a sarokboton egyetlen egyszer sem.
Ez már csak így van, sajnálatosan : mihelyst leírok valamit, az máris nem igaz.
Újabban megint a kakasülő az ágyikó, pedig ott aztán hideg van szellőztetéskor,
akárhány takarót dobálok is föl szegény kalitkára.
Márpedig dobálok (illetve tűzködök) rendesen :
csak röhögök magamon reggel meg este, a szellőztetések előtt,
hogy beletelik félórába is, míg mindent elrendezek szépen a hideg ellen.
Szegény picikém meg tűri....
Okos madárka : tudja már, hogy megfagy, ha nem engedi magát rendesen betakarni.
*
Hát így állunk, úgy nagyjából.
Várjuk a Mikulást : remélem nem jön közbe semmi, és ideér majd időben.
*
*
*
*
-
*
19.12.04.
Új kommentek