Tizenharmadikához illően, ez a mese bizony eléggé szerencsétlen körülményekről fog szólni. Aki olvasta az előző, tojónapi bejegyzés kommentjeit, annak már nemigen mondok újat – megemésztenem viszont még mindig nem sikerült az infót, amit Legszakértőbb Szakértőmtől kaptam levélben, pár nappal ezelőtt. Gyanakodtam én már eddig is (nehéz lett volna nem észrevenni), hogy Csivikémmel valami nem stimmel – de hát más a saját képzelgésem, és megint más a bizonyosság. Száz százalékra ugyan még mindig nem tudjuk, hogy baj van, de azért egy gyakorlott, neves tenyésztő véleménye mindenképpen többet nyom a latban, mint az én állandó, rémüldözős gyanakvásom.
Sándortól tulajdonképpen csak azt akartam megkérdezni, adhatok-e nyírfa ágakat is rágcsálni a madárkáknak, mert egy ismerősöm fölajánlotta, hogy azt talán tudna hozni. (Azóta sajnos kiderült, hogy mégsem, pedig nagyon is megfelelne.) Viszont ha már benne voltam a levélben, eszembe jutott, hogy rákérdezek Csivike hosszadalmas lányságára is, ami nyilvánvalóan nem normális, vagy legalábbis nagyon szokatlan egy tojónál, aki mellett itt van a lelkes és egészséges, szerelmetes hím. Idáig valahogy sose kötöttem ezt a fura helyzetet Csivike kicsi kori betegségéhez, most viszont hirtelen gyanakodni kezdtem a trichomonas fertőzésre (amiről egyébként nemigen tudok szinte semmit). Sajnos úgy lett, ahogy gondoltam : Sándor azt írta, hogy a trichomonas igenis okozhat meddőséget.
Azóta írtam már Sátorhelyi doktornak is, aki annak idején kikezelte Csivikét a bajából, de arra a levélre még nem jött meg a válasz. Pedig nagyon várom – ugyanis tőle már azt is megkérdeztem, hogy voltaképpen mit jelent egy madárnál a meddőség. Ha netán azt, hogy soha életében nem fog tojni, akkor legalább a tojás-elakadás rémétől nem kell többé félni. (Bár ki tudja, lehet-e itt bármit is biztosra kimondani…) Ha viszont tojások egy meddő madárban is keletkezhetnek, csak élet nem fog fejlődni bennük, akkor iszonyatosan kitolt velünk a Papagáj-Gondviselés, és egyelőre bele sem akarok gondolni, hogy lehetne együtt élni ekkora csapással. A madárkáknak szenvedésből, nekem meg tehetetlen részvétből és aggodalomból ez alighanem több volna, mint amennyit ép ésszel még el lehet viselni.
Nem hinném, hogy szegény kis tündéremet jelen pillanatban megviselné a saját állapota : neki legföljebb az a kellemetlen, hogy nem győzi folyton hessegetni felajzott lovagját. Csuvikának viszont lassan eszét veszi már a kialakult helyzet : amint a címben is utaltam rá, főleg az ő sorsát látom tragikusnak, és miatta aggódom, egyre jobban. Elég gyakran pirongatom, sőt finoman még zavargászom is szegénykémet, amikor esténként nem engedi Csivikét enni, mert mindenáron csőrözni akar vele – ugyanakkor a szívem szakad meg érte, amikor Csivi időnként fejbe csapja, ő meg néz rám értetlenül, és keservesen sír nekem, hogy „nézd meg, Mami, nem szeret engem az én Csivikém”. Iszonyúan sajnálom ilyenkor mind a kettőt – de segíteni nemigen tudok, sőt igazságot tenni se, mert egyik se bűnös.
Az utóbbi időben háromszor is előfordult, hogy Csuvika valósággal megőrült késő este a kalitkában : az elsőt még talán az időjárásra fogtam (vagy már nem is tudom, mire), de azóta rájöttem, hogy egész másról lehet szó. Szegény kis bikám őrülete abban áll, hogy magán kívül mászik össze-vissza, föl-alá a kalitka rácsain : ki akar szökni mindenáron, bár pontosan tudja, hogy lefekvés előtt már nem lehet, és korábban eszébe se jutott soha ilyesmivel próbálkozni. Ha jól látom, ez mindig olyankor történik, amikor Csivilány nem hajlandó csőrözni vele. Ebből gondolom, hogy talán nem is röpködni szeretne Csuvika (először arra tippeltem, hogy mozgással akarná levezetni kissé a csalódás feszültségét), hanem inkább az imádott bojtját keresné, hogy bánatában (és jobb híján) meglovagolhassa. Nagy pechje van szegénykének, hogy pont Csivike kötélhintájának a bojtját nevezte ki guminőnek – ugyanis az a mászókán van, nem mindig elérhető. Csupikám jobban járt annak idején : neki a tükrös virág bal oldali levele volt a guminője, így nem kellett kirepülnie a kalitkából ahhoz, hogy használhassa. Szegény kikosarazott Csuvi meg még csak ennyivel se vigasztalhatja magát esténként, mert az imádott bojtocskája messze van a ketrectől.
Csuvika még két éves sincs… Életerős, egészséges hím, aki nyilván asszonyra és gyerkőcökre vágyik.
Élhet még akár nyolc-tíz évet – de minek ?
Milyen élet lesz ez így szegénykémnek, hogy folyton csak szenved és epekedik, vigaszul pedig lovagol egy pamut bojtocskát ? Sose lesznek fiacskái, sose lesz belőle apuka – pedig ő vélhetően alkalmas volna erre a szerepre, csak Csivi nem jó anyukának. De Csivike mellett neki is csak a szerzetesi élet jut, másra nem lesz lehetősége. Hogy mellette van a tojó, párosodni meg mégse párosodhat, az alighanem sokkal jobban megviseli, mint ha egyedül lenne, vagy esetleg egy másik hímmel. Nem tudom, mit vétett szegény Csuvi, hogy ilyen sorsot szánt neki a Papagáj-Gondviselés.
Hogy keressek számára új társat, az lehetetlen : Csivike első nap megenné vacsorára a betolakodót. Három madár nem lakhat egy kalitkában (pláne nem úgy, hogy kettő fészkel), ha meg külön költöztetném Csuvikát az új párjával, Csivi maradna egyedül, amibe talán bele is pusztulna. Mikor Csupika kihalt mellőle, nem evett, nem ivott, nem repült : meg se szólalt, meg se moccant három napig, míg haza nem hoztam Csuvikát. Ha Csuvika új menyasszonyt kapna, Csivinek is kellene egy új pár (bár arra nincs semmi garancia, hogy elfogadná), mégpedig egy hasonlóan „selejtes” madárka, aki valamiért nem alkalmas a házaséletre. Négy madarat viszont semmiképp nem tudok tartani, sőt megszervezni se tudnám úgy az életüket, hogy az mindannyiuk számára biztonságos legyen. Így aztán nincs mit tenni : marad a jelenlegi felállás, és Csuvikának a cölibátus. Nem ilyen életre szántam szegénykét, és egészen biztos, hogy nem ezt érdemelte volna.
(2014)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
Új kommentek