... az ugyebár (szerencsés esetben) nem múlik. Nálunk tényleg kell némi szerencse az új játékok elfogadásához, mert van ám Csuvi Uraságnak olyan ajándéka is (szintén egy háromszög alakú hinta, de nem saját kreálmányom, hanem bolti példány), amit még a hazajövetelének első évfordulójára kapott (augusztusban lesz két éve), és ennyi idő alatt nem nyúlt hozzá senki. Jószerivel rá se nézett a boldog tulajdonos, de Csivike sem. Pedig szerintem az se rossz hintácska – de hát ki lát bele az én igényes madárkáim kacifántos lelkébe ? Ki tudja biztosan, mivel lehet nekik örömet szerezni ? Valamiért nem tetszik nekik, és kész. Magyarázat erre soha nincs 
Volt rá esély, hogy ilyen sorsra jut legutóbbi karácsonyi ajándékom is, mert mindeddig annak se jutott más, csak totális mellőzés. Ugyanúgy bántak vele a picinyeim, mint Csuvika hintájával : eljátszották, hogy nem is látják, bár ott lifeg az orruk előtt. Roppant bánatos voltam emiatt, mert hízelgek magamnak azzal a tudattal, hogy elég jól ismerem már a madárkáim gusztusát, és teljesen biztos voltam benne, hogy igenis remek játékot találtam ki, sőt megalkotnom is pompásan sikerült, jó kis bodzaágakból. De hiába hittem a sikerben, ha egyszer a célszemélyek fütyültek a reményeimre, a hintájukra meg pláne. Pedig mindig is tudtam, hogy ha egyszer mégiscsak fölfedezik, utána imádni fogják. Nem kapkodták el, mit mondjak... Kilenc nap híján fél év kellett hozzá, hogy a Hős Amazon birtokba vegye azt az Ismeretlen Valamit a mászókán.
Tegnapelőtt láttam először, hogy Csivi Pipi érdeklődését fölkeltette a karácsonyi hinta, ám akkor még csak az alatta lévő bodzaágról kóstolgatta, lökdöste a kis csőrével – és ezt is abbahagyta azonnal, amint észlelte, hogy fényképezem. Szidtam is magam, hogy minek kellett rögtön előkapnom a masinámat – de tudtam (vagy legalábbis erősen reméltem), hogy ha már idáig eljutottunk,, folytatása is lesz a dolognak. Csivi Banya nem az a madár, aki hagyja magát holmi vakuktól (vagy bármi mástól) eltéríteni, ha egyszer valamit már a fejébe vett. Az pedig látszott a kis képén ennél az első ismerkedésnél is mindjárt, hogy nagyon tetszik neki az újabb rágni- és rombolnivaló. Sejtettem, hogy nem áll meg félúton.*
Ma aztán eljött végre a Nagy Pillanat ! Június közepén birtokba lett véve a karácsonyi ajándék. Jobb későn, mint soha – az öröm meg akkor is öröm, ha bekövetkezhetett volna hamarabb is. Az én két madárkám nem az a kapkodós fajta – ebben is rám hasonlítanak.
El sem akartam hinni, amikor ránéztem véletlenül a mászókára, hogy jól látom, amit látok : szorgos pici tündérem ott trónolt a hintácska közepén, és vadul rágta a bodzát. Hogy merről közelítette meg az új kincsét, azt sajnos nem láttam : mire észrevettem, hogy mit művel, már úgy ült ott, mint aki egyenesen oda született, és soha nem is kíván ücsörögni máshol. Csináltam róla egy kazal képet gyors egymásutánban – de most a vakut se bánta sztahanovista madárkám ! Ha ő valamire rácuppan, a ház dőlhet össze mellette, azt se fogja észrevenni. Így most nem az a gondom, hogy nem tudom illusztrálni az eseményeket, hanem inkább az, hogy nem tudok választani a képek közül. (Egyúttal kéretik a farkatlan kis popót is megcsodálni, mert hogy vedlik a drágaságom.)
Vedlés ide, viharok oda : Csivikém igencsak stramm kislány, és egyfolytában buzog benne a tettvágy. Mielőtt az “új” hintácskát fölfedezte volna, a kalitka tényleg új lépcsőjével foglalta el magát jó pár napig. Mert ugye az se maradhatott úgy, ahogy betettem (cserélnem kellett, mert a régi már elkopott, nem szorult be rendesen a helyére) : rögtön muszáj volt lekopasztani a végét, hisz annyira hívogató bír lenni egy ilyen jó kis fűzfaág. Nem is maradt épségben egyetlen napig sem : a Csivikénkben rejtőző szerelő brigád azonnal észrevette az újabb feladatot, és a használatba vétel másnapján már le volt kopasztva rendesen az ágacska vége. Nyilván kopaszodik majd még tovább is, de most a Mester mással van elfoglalva.*
Csuvika alighanem igen hálás a karácsonyi hintának, hogy így elterelte Csivike figyelmét a lépcsőről, mert amíg azzal volt elfoglalva Banyácskám, addig Csuvika sokszor kint rekedt, nem tudott bemenni a kalitkába. Mivel hogy Csivilány nem csak dolgozott, de a munka fáradalmait is ott szerette kipihenni, munkálkodása színhelyén, és sokszor órákig ült a legbelső lépcsőn, eltorlaszolva ily módon Csuvika elől a bejáratot. Az meg olyan kis tündér (néha komolyan rá sem ismerek az én vagány kis gazfickómra) : eszébe se jut odébb tessékelni vagy netán lelökni Csivikét az útból (pedig fordított esetben ez nem volna elképzelhetetlen), hanem csak sírdogál és könyörög szegénykém, hogy szeretne kicsit hazamenni falatozni – de persze Csivike meg se hallja. Legtöbbször az a dolog vége, hogy Csuvika is leül a tornácon, egy másik lépcsőre, és ott várja türelmesen sorsa jobbra fordulását. Hát ezért gondolom, hogy ő legalább annyira örül most a jó kis hintának, mint Csivike – noha ki még nem próbálta, sőt úgy igazán nem is ment a közelébe.*
*
*
*
(2015)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
*
Új kommentek