Nem hiszitek el, mi lett a függönycseréből fakadó,
csaknem egy teljes hétig tartó mászóka-bojkott vége !
Muszáj soron kívül elmesélnem,
bár legújabb magbajainkról készülök majd részletesebben írni,
de ez a mászókás kabaré abba a mesébe sehogy sem illene.
Meg nem is akarom tovább magamban tartani az örömhírt,
hogy helyreállt a világ rendje, meg lett bocsájtva a mászókának a függönycsere.
*
Mivel hogy nem is az volt a baj...
Imádott szárnyaskáim még annál is rigolyásabbak
(vagy mit tudom én, milyenebbek), mint amilyennek eddig gondoltam őket.
Mindenesetre nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek,
amikor kiderült végre, mi volt a bajuk a mászókával,
miért nem repültek rá több mint hat napig,
noha az a legkedvesebb tanyájuk, ott élik a fél életüket.
Mikulás vasárnapjának estéjén cseréltem a mászóka mögötti függönyt :
való igaz, hogy hétfőn és kedden még azért kerülték az ablak környékét,
mert szokatlan volt nekik a hat hónapja nem látott, egyébként jól ismert firhang.
Szerdára már megbarátkoztak vele, csakhogy akkor meg jött a szokásos heti takarítás :
hiába repültek rá végre pár percre a mászókájukra, kénytelen voltam elzavarni őket,
mert a porszívózás előtt a mászókát is muszáj letakarítani.
Ezt ők annyira zokon vették (legalábbis én így hittem),
hogy azóta se repültek rá újra a mászókára, egészen tegnapig.
Tegnap megint vasárnap volt – vagyis majdnem egy hetet töltöttek mászóka nélkül.
Hogy mi bajuk vele és miért kerülik, miközben sírnak utána,
arra én jöttem rá hirtelen : úgy jött a felismerés, mint egy sugallat.
Ugyanakkor annyira valószínűtlen volt a hipotézisem, hogy biztos voltam a kudarcban,
mert egy percig se gondoltam komolyan, hogy ennyire lököttek lehetnek a madárkáim.
Pedig de.
Valamelyikőtök javasolta a vendégkönyvben (vagy levélben ?),
hogy húzzam kicsit távolabb az ablaktól a mászókát,
ha egyszer annyira meg vannak rémülve a madárkák a régi-új függönytől.
Megfogadtam a tanácsot, mert értelmesnek találtam :
kicsit beljebb húztam az egészet a szoba közepe felé.
Nem sokkal, talán egy arasznyival, mert másképp már utamban lett volna.
Eszembe se jutott, hogy ebből gond lehet, sőt :
ha valaki megjósolta volna, valószínűleg csúnyán lehurrogom,
hisz ki a fene hiszi el, hogy ami megfelel a madárkáknak húsz centivel kijjebb,
az húsz centivel beljebb már nem jó.
Pedig ez történt.
Jött tegnap délelőtt az Isteni Sugallat, hogy ezt kell cselekednem,
és visszatoltam a mászókát az eredeti helyére, bele a rettegett függönybe.
Csuvika csak ezt várta : abban a pillanatban rárepült !
Nem hittem a szememnek.
Pár perc múlva követte őt Csivike is, és szinte lubickoltak a boldogságban,
hogy végre visszakapták az imádott játszóterüket.
Nem bírtak betelni vele, le se jöttek róla estig,
föl se tűnt nekik, amit máskor igencsak zokon vesznek,
hogy közben pár órára elraboltam a lakosztályukat, mert lezuhanyoztam a kalitkát.
*
Most erre mit mondjak ? Ilyen a világon nincs !
Látott már valaki ilyen kacifántos lelkületű madárkákat, mint az enyémek ?
Hogy húsz centivel arrébb tolva ne találják meg az imádott mászókájukat,
illetve ne feleljen meg nekik... hát erre már szavam sincs.
ENNYIRE még én se ragaszkodom a rendhez és az állandósághoz.
*
Viszont (ha már itt vagyok, ezt is elmesélem) a kalitkában nem bánták,
hogy a zuhanyozás alkalmából történt egy kis változás.
Kivettem a tojásos rudakat, amiket Mikulásra kaptak,
mert féltem, hogy már megromlanak a melegben,
így visszakerülhetett a helyére a lifegő – de nem az, ami eddig volt szolgálatban,
hanem a három közül az egyik új, amit a Mikulás hozott nekik.
*
Nagyon eltalálta a gusztusukat a Nagyszakállú,
mert a lifegőt az a megtiszteltetés érte, hogy azonnal használatba lett véve.
(Van a mászókán olyan hinta is (bolti), amit Csuvika az első születésnapjára kapott,
de még azóta se nyúlt hozzá senki, pedig Csuvi már három és fél éves.)
*
Természetesen Csuvitéz volt az, aki elsőként odament az Új Valamihez,
ám (szintén természetesen) Csivike azonnal elzavarta onnan.
Hozzányúlni ugyan nem mert a lifegőhöz rusnya banyája,
de úgy feszített mellette, mintha csakis az övé lenne, és éppen játszana vele.
*
*
Esküszöm, Csivike imádja, ha fényképezem !
Pontosabban utálja, ha NEM ŐT fényképezem.
Valahogyan rájött vagy ráérzett, hogy fényképezkedni dicsőséges dolog,
amivel hatalmas ovációkat és dicshimnuszokat lehet kiváltani a Mamiból -
és mióta ezt tudja, inkább elviseli a vakut is, csak pózolhasson nekem.
*
*
Ha véletlenül Csuvikát fényképezem és neki hálálkodom,
Csivi azonnal jön nagy dérrel-dúrral,
és garantáltan elveri Csuvikát a reflektor (vagy legalábbis a vaku) fényéből.
*
Most is ez történt, tegnap is meg ma is :
a lifegővel játszani egyelőre inkább csak Csuvika mer
(hogy Csivi miért nem, azt nem értem, mert idáig ez nem volt jellemző),
viszont fényképezni Csuvikát se nagyon lehet, mert a Banya azonnal közbelép.
Csuvikát elzavarja, ő meg csak ül a lifegő mellett és őrzi.
*
De azért így is büszke lehet rá a Mikulás, hogy milyen jó ajándékot hozott.
Nem könnyű a picinyeim kedvére tenni,
de ha sikerül, akkor hatalmasan tudnak örülni a kis disznók.
*
*
*
*
(2015)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
*
Új kommentek