Bizony, kérem, mese nincs : rend a lelke mindennek !
Legalábbis Csuvicsek, mint a ház ura és egyetlen férfi családtag, így gondolja.
Alig hittem a szememnek tegnapelőtt, amikor ő urasága bebizonyította,
hogy a megszokotthoz való görcsös ragaszkodásban még rajtam is túltesz.
*
Az történt, hogy vacsoraosztás idején Csivike épp a bal oldalamon ült,
és ott jelezte félreérthetetlen mozdulatokkal, hogy a kezemből szeretne enni.
Igen ám – csakhogy az ő helye a két középső bot közül nem a baloldalin van,
amikor etetem őket, hanem a másikon, ami nekem jobb kéz felől esik.
Hogy kinek hol kell ülnie, azt persze nem én döntöttem el,
de már feltűnt, hogy legtöbbször tartják magukat ehhez a szabályhoz.
Azt azonban álmomban se hittem volna, hogy az ülésrend szent és sérthetetlen.
Pedig az – legalábbis Csuvi uraság szerint.
Mivel Csivikém enni kért, fogtam a zabos tálkát, és abból kezdtem őt etetni.
Csuvika is táplálkozott, nyakig bele volt veszve a zöld etetőbe.
Persze amint észlelte, hogy Csivike a kezemből eszik,
rögtön rájött ő is, hogy a zabot jobban szereti, mint a zöld tálka tartalmát.
Kezdte böködni Csivit, hogy menjen át a másik botra, engedje őt a helyére -
de persze Csivi elhessentette őt, azt hitte, hogy udvarolni akar, mint rendesen.
Azt hittem én is : még rá is szóltam, hogy hagyja nyugodtan enni Csivikét.
Hogy ezúttal nem a szerelem dolgozik benne, hanem a rendmánia,
az meg se fordult a fejemben, és magamtól nem is jutott volna eszembe soha.
*
Mindenesetre Csivi nem hagyta magát elüldözni,
így mégiscsak Csuvika ugrott át a másik botra, jobb híján.
Belenyomta a kis csőrét a zabba,
de szinte azonnal ki is kapta belőle, és keserves sírásra fakadt.
Pár pillanatig nézett rám szemrehányón, aztán visszament a többi etetőhöz.
Végigpróbálta mind a hármat, de nem felelt meg neki egyik sem,
újra és újra a zabos tálkánál kötött ki, de ott is csak sírt és veszekedett.
Énrám meg a frászt hozta a viselkedésével, mert kezdődik a hangyaszezon,
biztos voltam benne, hogy máris végünk van,
Csuvika nyilván hangyát lát az etetőkben, másképp miért hagyná ott mindegyiket.
Hogy Csivi jóízűen falatozik ugyanabból a tálkából, ami fölött Csuvika csak sír,
az hamarjában nem bírt megnyugtatni, mert föl se tűnt : fejembe vettem,
hogy biztos elleptek minket a hangyák, csak én nem látom őket a sasszememmel.
Egészen addig rémüldöztem és sajnáltam magam, míg Csivi jól nem lakott a zabbal.
Ám egyszer csak megtelt a zöld pocak, és Csivike otthagyta a tálkát meg a botot.
Szegény Csuvi csak ezt várta !
Amint fölszabadult a bal oldali bot, AZ Ő HELYE,
abban a szempillantásban ott termett,
és fülig érő csőröcskével, boldogan vetette rá magát a zabos tálkára.
Még bele is hasalt, félreértések elkerülése végett,
nehogy esetleg Csivike számára ne legyen világos, hogy itt most ő eszik.
Rögtön nem volt semmi baja se velem, se a zabbal, se a világgal,
hogy a megszokott helyéről, bal oldalról közelíthette meg a vágyott etetőt.
Mert az jobbról nem ugyanolyan – ha egyszer nem az az ő helye !
*
Aki nem hiszi, járjon utána !
Én se hiszem, mert ilyen a világon nincs – de hát úgy látszik, mégis van.
Édes pici zsandárom ügyel a ház rendjére, és kétségbe van esve,
ha véletlenül valami másképp történik, mint ahogy szerinte történnie kéne.
*
*
Reggel még azt hittem, hogy ennyi lesz a mai mese, ámde nem így lett :
punnyadt pindurkáim úgy döntöttek, hogy repüléssel ünneplik meg március idusát,
a "rabok tovább nem leszünk" jegyében.
a "rabok tovább nem leszünk" jegyében.
Épp most vagyunk megint egy kalciumos kúra utolsó napján,
de így is meglepetés volt számomra a dolog, mert Csuvika két hete nem repült,
és Csivike se tartózkodott annyit házon kívül, amennyit jobb napjain szokott.
*
Ma végképp nem számítottam kirepülésre (bár Csivike reggeltől cikázott ide-oda),
mert elég bánatos az idő, egész nap esőre áll, nincs, ami kicsalogassa Csuvikát.
Legalábbis én így gondoltam – és délelőtt úgy tűnt, hogy igazam is van.
Annál nagyobb volt a meglepetésem kora délután,
amikor gyanútlanul kimentem berakni egy mosást, és arra jöttem vissza,.
hogy mindkét gazfickóm a mászókán díszeleg, Csuvika még útban fölfelé.
*
Így a kirepülésről lemaradtam : nem tudom, ki volt az ötletgazda,
és azt sem, hogy Csuvikának hova sikerült szárnyakon érkeznie.
Elvileg nincs kizárva, hogy elérte a mászókát,
csak nem a tetején, hanem valahol alul.
*
*
Visszafelé az asztal előtt landolt a padlón :
sajnos nem trafálta el a fotelt, pedig fölszereltem oda is az új létráját.
(Nincs kizárva, hogy éppen azért nem mer oda repülni, mert fél tőle.)
A padlón megint nem tudott tájékozódni szegénykém,
de odaguggoltam mellé (nem túl közel), és finoman terelgettem,
míg meg nem látta végre az ismert sarkot és benne a kötélhágcsóját.
*
*
Ily módon ma segítség nélkül, saját erőből érkezett haza,
és nagyon remélem, hogy ez kedvet csinált neki a további röpködéshez.
Legutóbb alighanem megviselték a kudarcos próbálkozások,
és nyilván nem tett jót az önérzetének,
hogy végül csak a kalitka mellé cipelt mászókáról tudott hazajutni.
Ma nem voltak kint túl sokáig (fél kettőtől fél négyig),
de az a két óra kellemes volt, egyikükben se maradhatott semmi rossz emlék.
Majd holnap kiderül, hogy vágynak-e az ismétlésre...
*
*
*
Bónusznak pedig itt van Böbe és Hápika esküvői képe,
mert a vendégkönyvbe sajnos nem tudom betenni,
de Ildi beszámolt róla, hogy megtörtént a nász.
*
*
*
(2017)
Új kommentek