*Megszakad a szívem az én kis Kék Elefántomért,
a világ legkitartóbb és legreménytelenebb lovagjáért !
Csivi Boszi repertoárja új műsorszámmal bővült,
és amit művel esténként Csuvikával, attól még én is sírva fakadok,
nemhogy a szegény érintett.
*
Úgy kezdődik a dolog, hogy hosszas győzködés és könyörgés után
Csivike végre megadja magát, és hajlandó fogadni a férfiúi kényeztetést :
nagy kegyesen tűri, hogy Csuvika megetesse őt a csőréből.
Szegény Hercegem repes a boldogságtól, belead apait-anyait a mutatványba :
az egész kis teste ritmikusan hullámzik a nagy igyekezetben,
a szakállát hatalmasra fújja, hogy minél hódítóbb jelenség legyen,
két falat között pedig hol diadalmas,
hol szerelmes hangokkal kábítja szíve hölgyét,
aki eddigre már szintén belejön az enyelgésbe, noha előtte sokáig kérette magát.
Szinte dorombol, míg Csuvikája eteti,
és sóvár pillantásokkal követeli magának az újabb falatokat.
Csuvicsek szárnyal (ezúttal csak az örömtől), a Banya aléltan hálálkodik -
míg aztán egyik pillanatról a másikra úgy dönt, hogy most már jóllakott,
és ezzel részéről vége is van a Nagy Enyelgésnek.
Csuvikának felfogni sincs ideje, hogy Csivikénél véget ért a szeretetroham :
ezt csak onnan tudja meg szegény, hogy a kalitka fenekén találja magát,
abszolút váratlanul, a legnagyobb összeborulás kellős közepén.
Ugyanis oda löki őt imádatának tárgya, mihelyst nincs rá tovább szüksége.
*
Csuvika persze zokog, én meg legszívesebben vele sírnék,
mert ekkora méltánytalanság még egy hullámos boszorkánytól is sok.
De hát nincs mit tenni : Banyamadár ilyen madár.
Csuvika keserves sírása csak növeli az étvágyát :
boldogan zabál tovább a kezemből, mint aki jól végezte dolgát.
*
Mert mindez persze a markomban zajlik, illetve a markomban tartott tálkában.
Ki tudja, miért : Csuvika szinte kizárólag ott szereti etetni Csivikét.
Mintha valamiért igényelné, hogy egy kicsit én is benne legyek a dologban -
pedig hát hiába, mert nem tudom megvédeni őt Csivike szeszélyeitől.
*
Aztán az is megér egy mesét, míg egyáltalán eljutunk odáig,
hogy mindketten a kezemből esznek, akár csőrözéssel, akár anélkül.
Szegény Csuvicsek mindig Csivike közelében szeretne vacsorázni,
a Banya azonban nem a jó szívéről híres : neki az egész etető kell,
pedig másfél deci magocska fér bele, ketten sem ennék meg egy hét alatt.
De Csivike nem közösködik – vagy legalábbis nem szívesen.
Ha Csuvika fölugrik a tálka peremére, amiből Őnagysága épp eszik,
előbb csak néz rám segélyt kérőn és méltatlankodva,
hogy csináljak már valamit, zavarjam el Csuvikát.
Időnként meg is teszem, mert Csivike amúgy is nagyon keveset eszik,
és Csuvi néha elég erőszakosan akadályozza őt a falatozásban.
Ha viszont Csuvika is csak enni szeretne, eszemben sincs elzavarni.
*
*
Csivike ilyenkor megsértődik,
és fenyegetően fölteszi a bal lábacskáját a fehér kölescsipeszre,
ami az első lépcső a kakasülő felé vezető úton.
Közben a szeme sarkából engem figyel, hogy megrémülök-e kellőképpen,
és elhajtom-e végre az útból Csuvikát.
Mert ha nem, ő tényleg fölmegy a kakasülőre, majd meglátom !
Akkor aztán bánthat a lelkiismeret, hogy azért nem lakott jól,
mert én nem voltam hajlandó biztosítani számára a nyugodt táplálkozás lehetőségét.
*
Régebben legtöbbször el is érte Banyácskám a célját :
rémülten engedtem a zsarolásnak,
nehogy már éhesen menjen aludni az én kis Boszitündérem.
De aztán valahogy mégiscsak rájöttem, hogy nem eszik olyan forrón a kását :
ha nem ijedek meg és nem zavarom el Csuvikát,
Banyácskám legtöbbször nem megy sehova,
hanem sértődötten visszahúzza a lábát a lépcsőről, és eszik szépen tovább.
Vagy legföljebb a következő lépcsőfokra mászik föl duzzogni,
de onnan is lecsalja előbb-utóbb a hami látványa.
*
* Viszont ha én nem intézkedem Csuvika eltávolításának ügyében,
Banyamadár kénytelen saját hatáskörében megoldani a feladatot.
Meg is oldja.
Előbb csak az egyik lábacskáját teszi a botról az etető peremére,
és így bököd a csőrével Csuvika felé (aki ekkor már ordít),
majd ha ez így nem bizonyul elegendőnek, a másik lábával is rálép a tálkára,
belegázol a magtengerbe, odatotyog Csuvikához – és zutty : már le is lökte !
Utána pedig még ő zsörtölődik (csak látnátok a mérges kis képét !),
hogy neki mennyi dolga van, és nem igaz, hogy még enni sem ehet nyugodtan.
*
Úgyhogy nem könnyű nálunk Csuvikának lenni.
Csivi Boszi repertoárja végtelen, ha bosszantásról van szó.
Azt se meséltem még (pedig karácsony előtti botrány),
hogy mit művelt az almás tojással.
Na mit ?
Hát kikapta Csuvika csőréből !
Szegény Hercegem egy túl nagy tojásdarabot talált,
ami nem fért be teljesen a szájába, de boldogan csámcsogott rajta -
Csivike viszont úgy ítélte meg, hogy kár Csuvikába egy ilyen gyönyörű falat :
belesétált az almás tojásba, hogy elérje a tálka másik oldalán Csuvikát,
és kirántotta ámuló lovagja csőréből a kincset.
*
Pár nappal később meg a fürtös köles mellől zavarta el – de azt is hogyan ?
Tökéletes volt a béke és a nyugalom :
Csivike a kezemben tartott etetőből falatozott a kalitka jobb csücskében,
Csuvika meg a kölesfürtöt szemezgette a bal sarokban.
Messzebb nem is lehettek volna egymástól, senki se zavart senkit.
Legalábbis én így gondoltam, a szárnyatlan agyammal.
Persze tévedtem, szokás szerint.
Nem hittem a szememnek, mikor Csivike váratlanul faképnél hagyott :
leugrott az etetőről, odarohant Csuvikához a kalitka túlsó végébe,
leverte őt a sarokbotról, amin ült, és máris jött vissza hozzám,
kaján és elégedett vigyorral a képén, hogy ezen is túl van.
Boldogan falatozott tovább, mert megvolt már a vacsorához az aláfestő zene.
*
Csivi Banya elképesztő egy nőszemély – de én se vagyok sokkal jobb nála.
Feltűnt az utóbbi napokban, hogy a fürtös köles népszerűsége jelentősen csökkent.
Megkóstolják ugyan esténként a pindurkáim az éjszakai köleskéjüket,
de pár falat után abbahagyják a nassolást,
és rá se néznek a máskor imádott csemegéjükre.
Pedig most aztán olyan szépséges és egészséges kölesfürtjeink vannak
(háromféle is), amilyenekről máskor legföljebb csak álmodhatunk.
El nem tudtam képzelni, mi lehet a baj,
de bizony nem kellett a gyönyörű köles senkinek, legalább három napig.
Míg aztán tegnapelőtt végre megvilágosodtam :
feltűnt, hogy a kölestároló műanyag doboz kegyetlen hideg,
mikor este behoztam a spájzból.
Akkor kaptam a fejemhez, hogy jézusmária, hát ez lehet a baj !
És bizony tényleg ez volt.
Szegény kis drágaságaim tegnap már boldogan zabálták újra a köleskéjüket,
mert volt annyi eszem, hogy a dobozt már vacsoraosztáskor behoztam a szobába.
Volt vagy három órája kicsit átmelegedni, és így már megfelelt a madárkáknak.
Úgy látszik, ilyen hideg még sose volt, mióta madármami lettem,
mert a köles mindig a spájzban lakott, de soha nem volt vele semmi probléma.
Eszembe se jutott, hogy erre is figyelni kéne – pedig hát magától értetődő.
Arra mindig is ügyeltem, hogy ne kapjanak túl hideg vizet,
de hogy a köleske is hideg lehet, az meg se fordult a fejemben.
Úgyhogy velem se könnyű, nem csak Csivikével.
*
Az alattunk dúló kisebb háborút (amit úgy becéznek, hogy lakás-felújítás)
a madárkáim meglepően jól tűrik : sokkal jobban, mint én.
Meg se rezzennek a rengeteg fúrástól és döngetéstől,
ugyanúgy jönnek-mennek, játszanak, beszélgetnek, mint máskor.
Viszont ha esténként nem figyelek a lábamra,
és ne adj’ Isten megreccsen alattam a padló, amikor ott állok a kalitka előtt,
akkor ettől a FÜLSIKETÍTŐ zajtól frászt kap mind a kettő,
és azt se tudják, hova meneküljenek rémületükben.
Ez megint egyike a madárlélek nagy rejtelmeinek -
de nincs kizárva, hogy estére jön ki rajtuk az egész napos feszültség.
Vagy nagyobbat reccsen alattam a padló,
mint amekkorát üt a csákány, amikor verik le a csempét a mesterek.
*
*
*
*
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
*
Új kommentek