*
Jól elmaradtam a krónikával (bocsánat, bocsánat), de nehéz hét áll mögöttem :
magammal szaladgáltam orvoshoz az utóbbi időben,
és ez az extra program igencsak felborította a nyugalmas kis rendemet.
Se időm, se kedvem nem volt Blogocskával foglalkozni -
főleg, hogy az erkélyen fagyoskodó babácskáim miatt is folyamatosan tör a frász.
A saját bajomon kívül velük volt tele a fejem, mióta bejött a novemberi hideg :
annyira odavoltam miattuk, hogy még a képeiket is féltem megnézni,
napok óta ki se szedtem őket a fényképezőgépekből.
*
*
Ma aztán erre is rávettem magam, és kicsit meg is nyugodtam –
de tudom, hogy még bármi megtörténhet,
és azt is tudom, hogy ha nem élik túl az esőt és hideget,
az csakis az én hibám és az én felelősségem lesz.
*
*
Nem kellett volna már engedni kikelni ezeket a tojásokat -
de hát elvarázsolta az infantilis lelkemet, hogy kisgalambot kapok a szülinapomra
(így is lett), meg nem is akartam én lenni a Sors Keze.
De többet ilyen butaságot nem csinálok, ha lesz még máskor is fészkelés.
Ha felnőnek a Kisgoncik, az isteni csoda lesz, amit meg sem érdemlek.
*
*
Viszont mentségemre szolgáljon, hogy nehéz okosan dönteni :
ha kidobtam volna a tündér kis tojásokat,
azóta is sütne a nap ezerrel, és harminc fok lenne napközben,
mint ahogy az elmúlt években nem egyszer előfordult.
Én meg nyavalyoghatnék, hogy simán felnőhettek volna a kisgalambok.
Teljesen mindegy, hogy milyen döntést hozok,
mert a hülye időjárás (meg Murphy Uraság) így is, úgy is rám cáfol.
Ha jövőre kidobom az augusztusi tojásokat, nyilván még novemberben is nyár lesz.
*
Viszont az is valami (de az sem az én “érdemem”),
hogy legalább a pótfészekben nem lesznek már újabb gyerkőcök.
Döbbenten fedeztem föl pár nappal ezelőtt,
hogy az eddigi kettő mellé megjelent egy harmadik tojás -
de hogy ki az elkövető és hogyan került oda, arról fogalmam sincs.
*
*
Alighanem harc dúlhatott a fészek bérleti jogáért,
és a Svarci-szülőket valószínűleg elzavarhatta az újabb igénylő,
mert úgy látom, a három szegény kis tojást nem üli senki.
A Svarci-gyerkőcöknek ma kellett volna megszületniük,
de nyilván rég kihűltek és meghaltak a tojásban.
Az se nagy öröm – de talán még mindig jobb, mint később megfagyni.
Úgyhogy az erkély mostanában nem egy sikertörténet -
de talán a Kisgonciknak még van némi esélyük.
Csak pár nappal jött volna később ez a hideg... de hát most jött, sajnos.
*
Mindazonáltal ma nem is a galambkákról akartam mesélni, hanem Csuvikáról.
Mert hát ki is lehetne nálunk a csapodár, ha nem a Szépséges Kékséges ?
Barátnőt váltani nincs módja szegénykémnek,
hát kínjában lecserélte a guminőjét.
Azaz pamutnőjét.
Vagyis a Csivike kötélhintáján díszelgő bojtot.
Évek óta azt lovagolja szegény feje, ha nagyon rajta van a bikaság -
de úgy látszik, az imádott bojt már végképp elkopott az állandó használatban.
Csuvika kénytelen volt más megoldást keresni.
*
*
Először az tűnt fel, hogy a bojtos hintától átpártolt az emeleteshez.
Annak a kötelét rágta szorgosan napokig, fölül, ahol rá van akasztva a botra :
talán azt képzelte szegény feje, hogy ha kitartóan gyilkolja a kötelet,
az majd ugyanolyan szöszös lesz, mint a másik hintán a bojt.
Vagy csak nem értette, hogy ott miért nincs lovagolható bojtocskája,
mikor egyébként formára nagyon is hasonló a két hinta.
Többször is próbáltam megörökíteni a kötéllel való hadakozását,
de sajnos Csuvika mindig résen volt, és nem hagyta magát fényképezni.
*
Bezzeg tegnapelőtt (amikor először láttam őt az új bojtján)
nem érdekelte a vaku meg a fényképezőgép !
Minden előzmény nélkül, egyszer csak fölfedezte az oldalsó kis kötélhinta bojtját,
és úgy döntött, hogy jó lesz az, ha nincs más.
Majd’ szétrúgta az egész mászókát, hatalmas gerjedelmében !
Kénytelen leszek megajándékozni őt egy újabb kötélhintával
(pedig most Mikulásig pont nem jön semmilyen ünnep),
mert nem találom biztonságosnak, hogy ott jön rá az őrület,
ahol túl közel van hozzá a mászóka fa keretének a fölső bütyke.
Még majd fölsérti a kis fenekét az eszement extázisban...
*
*
Úgyhogy a szórakoztatásom és foglalkoztatásom folyamatosan biztosítva van...
Mindkét madárkám lelkiismeretesen gondoskodik róla, hogy nehogy ellustuljak.
Drága pici Rontópannám a mászókán sem tétlenkedik,
elvégre ott is van spárga bőven, amit gyilkolni lehet.
*
*
Kedvence azonban változatlanul a kakasülő -
bár ezek a képek, amiket most meg akarok mutatni, már éppen tíz naposak.
Annyira édes volt Banyácskám, hogy azt elmondani nem lehet !
Mindjárt délelőtt belevágott a Nagy Munkába :
haladéktalanul le kellett bontania a kakasülő madzagját,
amit én előző este kötöztem föl, mert már megint csak az imádság tartotta.
*
*
*
Odaálltam közvetlenül mellé, de kicsit sem zavartatta magát :
büszkén mutatta, hogy ő milyen ügyes madárka, és mennyi dolga van.
Én káráltam és jajveszékeltem, ő dolgozott, mint aki nem is hallja -
aztán mikor pihenőt tartott, hátranyújtóztatta a kis szárnyait,
és nézett rám büszkén meg boldogan, a jól végzett munka örömével,
mintha mondaná, hogy “Huh – de elfáradtam !”
Legszívesebben fölmarkoltam volna, hogy össze-vissza pusziljam !
Egyszerűen imádni való ez a rusnya kis boszorkány !
*
*
Bónusznak pedig kaptok egy filmecskét.
Csivike nem helyeselte múlt vasárnap,
hogy a kalitkatakarításnál másikra cseréltem a kakasülő melletti rácsos labdát.
*
*
*
*
(2015)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
*
Új kommentek