*
Nincs sok kedvem beszámolni a mögöttünk álló hétről,
pedig ez már nem a tizenharmadik -
de hát a tizennegyedik se lett jobb, mint az elődje.
Sőt...
Izgalomnak nem volt elég az orvos-látogatás,
aznap reggel a bojlerom is felmondta a szolgálatot,
mehettem háromnapos hajjal a rendelőbe, nem tudtam fejet mosni.
A javítás iszonyú összegbe fog kerülni : keddre vállalta el a mester.
Addig elvileg nincs meleg vizem,
de az a legszebb a dologban, hogy mégis van (legalábbis félórája még volt).
Csütörtökön új elemeket kapott a drága
(mert ez egy olyan fura bojler,
hogy az "elektronikája" adja a gyújtólánghoz a szikrát) :
nehezen tért magához, sokat vacakolt vele a Szomszédasszony,
de végül mégiscsak bekapcsolt, és működött is estére szépen.
Pénteken viszont ismét sztrájkba lépett : akkor hívtam a szerelőt.
Ő se tudott vele mit kezdeni :
oda lyukadtunk ki, hogy cserélni kell az elektronikát,
(Futom a szokásos formámat, mert azt mondja a mester,
(Futom a szokásos formámat, mert azt mondja a mester,
hogy talán kétszer fordult elő a praxisában hasonló eset,
annyira nem jellemző erre a típusra effajta meghibásodás.)
Na jó...
Mit volt mit tenni : a mester elment, a hiba maradt.
Próbálgattam többször is : egész nap hiába, meleg víz nem volt.
Szombat reggel viszont megszánt az én hektikus bojlerkám és megkönyörült rajtam :
legnagyobb ámulatomra bekapcsolt,
és engedélyezett egy szupergyors mosdást meg egy mosogatást.
Annál többet viszont nem :
a mosogatás vége felé működés közben tűnt el a meleg víz.
Később aztán megint lett és ma is van -
csak hogy ne legyek olyan biztos a dolgomban,
és még jobban sajnáljam azt a zsák pénzt, amibe a javítása kerül.
Pókra gyanakszom, vagy valami hasonlóra, ami időnként akadályozza az érintkezést.
Vagy esetleg a víznek nem mindig egyforma a nyomása,
és ha gyengébben folyik, kevés a belobbanáshoz.
Vagyis könnyen meglehet, hogy fölöslegesen verem magam ekkora kiadásba,
de most már mindegy : kedden jön az új elektronika.
Nem is akarok ezen agyalni, hogy szükséges-e feltétlenül,
mert egy ilyen megbízhatatlan bojlerrel elég kényelmetlen az élet.
Úgyis csak addig működne, míg vissza nem mondom a javítást :
ha megtenném, nem kapcsolna be soha többet, a gázosom meg fütyülne rám.
*
*
Így aztán nem sokáig tartott a múlt heti öröm,
hogy mennyi pénzt visszakaptam a FŐGÁZ-tól meg az ELMŰ-től.
Hiába raktam szét gondosan a különféle dobozkákba,
most szedegethetem vissza mindenhonnan.
Mert olyan nincs, hogy én egy kis lélegzethez jussak, ne legyenek filléres gondjaim.
Amit nagy kínnal összekuporgatok a szándékos túlfizetésekkel
meg a rezsis dobozka szükségesnél nagyobb mértékű hizlalásával,
azt azonnal el is veszi tőlem a rohadék sors, amint örülni kezdek neki.
Másnál évek telnek el úgy, hogy nem adódik komolyabb kiadása,
én meg még ki se hevertem a mosógépet, máris itt a bojler.
Sose jutok egyről a kettőre - úgy látszik, vénségemre nekem ez van megírva.
Különösebben nem érdekel a pénz,
hisz a szegénység nem fáj, nem kell vele orvoshoz menni -
de azért elég hervasztó, hogy folyton csak spórolok, eredménye meg még sincs.
*
*
Áááá.... mindegy.
Egye meg a fene a pénzt meg a bojlert :
egy szót se szólnék, ha más bajunk nem volna.
De sajnos van : én ezt a hetet is szorgos haldoklással töltöttem,
már tényleg nem tudom, mit kezdjek magammal, hogy javuljon a helyzet.
Azt hittem, csak dili az egész, és majd helyre jövök, ha túl leszünk a dokin -
ám addigra meglett a még nagyobb izgalom, a gázos látogatása,
ami sajnos délelőtt lesz,
és ki van zárva, hogy üzemképes állapotba tudjam hozni magam, mire megjön.
Gyakorolom a koránkelést (és velem együtt szegény Csuvika is), de hiába :
én fölébredek, de az alkatrészeim nem - reménytelen szenvedés az egész.
El se tudom képzelni, mi lesz velünk kedden -
igaz, nem tudtam elképzelni az e heti csütörtököt sem,
mert tartósan még sose voltam ennyire rossz állapotban,
nem hittem, hogy képes leszek időben elindulni.
Aztán valahogy mégiscsak összejött - na de az délután volt.
Alig vártam, hogy túl legyünk rajta - és erre tessék :
egy napig sem örülhettem neki, hogy abszolváltam a rettegett feladatot,
máris nyakamba szakadt az újabb, ami még (sokkal) reménytelenebb.
Csoda, hogy folyton rosszul vagyok ? Nem csoda.
Nem bírok én ennyi izgalmat egyszerre.
Csuvika meg itt szenved mellettem :
nem érti, hogy micsoda, de azt pontosan érzi, hogy baj van.
Miatta külön tör a frász, mert már nem is hiszek benne,
hogy ki tudok kecmeregni önerőből a nyavalyámból -
akkor pedig mi lesz vele, ha én egyszer csak eltűnök mellőle ?
Nincs kire hagynom őt egy esetleges kórházi tartózkodás idejére -
és persze ettől a tudattól csak még rosszabbul vagyok.
Nem is tudom, kinek szabadna madarat tartani...
Gyereknek biztos nem, fiatalnak se, mert annak még bizonytalan a jövője ;
aktív korú felnőttnek se, mert az nem ér rá a madárkával foglalkozni,
nyugdíjasnak meg megint csak nem, mert az már rozoga,
és esetleg árván hagyja az imádott kis kedvencét.
*
*
Beszélek megint össze-vissza (be se fogja nyelni a blog ezt a sok sirámot),
csak azt nem mesélem, ami a lényeg : a csőrcsiszolást.
Nem is nagyon tudom, hogy mit mondjak róla : valahogy olyan fura volt az egész.
Délután háromra volt időpontunk
(az igazi idő szerint, mert mi a nyárit nem használjuk),
és négyre már itthon voltunk, pedig nagyon lassan vánszorogtam,
aznap szinte semmit se láttam, nem tudtam, hova lépek.
Mikor Tamás doktor kiküldött, hogy viszi Csuvikát a csiszolásra,
szokás szerint mentem rágyújtani, utána pedig alig ültem le a váróban,
máris jött Tamás, hogy Csuvika készen van, mehetek érte.
Ilyen hamar ? - ámultam én,
hisz talán egy negyedóra telt el azóta, hogy Csuvikát ott hagytam.
Igen, ilyen hamar - mondta Tamás.- Aludt, ébredt, minden megvolt, ügyes volt.
Azóta se tudom mire vélni ezt a szokatlan sebességet,
de nem is nagyon akaródzik rágódni ezen, van amúgy is elég bajom.
A csőröcske mindenesetre rövidebb lett, talán itt-ott a karmocskák is -
Csuvikát pedig egyáltalán nem viselte meg a dolog,
nem volt olyan bágyadt és elesett, mint a kezelések után lenni szokott.
*
*
*
*
Pedig rossz napja volt szegénykémnek (talán érezte a másnapi esőt) :
már itthon is nagyon zokon vette a befogást,
mindenáron szabadulni akart a kis ketrecből, ami máskor nemigen fordul elő.
Útközben is nyugtalan volt, többször hallottam, hogy verdes a szárnyával,
a mozgólépcsőn pedig már ordított is keservesen, amire még sose volt példa.
A váróban szintén : nem vettem ki a szatyorból,
hisz tudom, hogy a Hernád utcai várótól fél (a Jász utcait jobban szerette),
de így is magán kívül volt : verdesett, sírdogált, menekülni akart.
*
*
*
Mindennek tudatában estére se vártam semmi jót, de nem lett igazam :
hazaérve Csuvika szépen beugrált a két fehér műanyag rúdon a trónusáig,
ott azonban tartósan leparkolt, nem ment tovább az emeletre.
Háttal ült a szobának : néztem a kis arcát oldalról, eléggé riadtnak láttam.
Mire azonban halálra rémültem volna, Ő Urasága felfogta, hogy hol is van :
megfordult az imádott trónusán, és kezdte mesélni nagy hangon az élményeit.
Elücsörgött ott legalább fél órát, és közben be nem állt a kis csőre.
Később sajnos volt egy lepottyanása (nem láttam, hogy hogyan),
meg persze a befogásnál is lepottyant szegénykém,
de a hét többi napját megúsztuk potyogás nélkül.
(Csak el ne kiabáljam - elvégre a vasárnapból hátra van még a fele.)
*
*
Tegnap kicsit jobb napom volt, és ebből az alkalomból nekiálltam barkácsolni,
hogy szegény kicsikém is örüljön végre valaminek :
ha másnak nem, hát annak, hogy sokáig ott állok a kalitka előtt.
Örült is, egyem a szívét, borzasztó hálás volt érte :
szóval tartott végig, míg én a ketrec rácsain ügyködtem.
Barkácsolásnak nevezni a működésemet enyhe túlzás :
csak ágakat kötöztem föl itt-ott a rácsra,
mert észrevettem (épp a csütörtöki lepottyanásnál), hogy nem teljes az összkomfort,
Csuvika nehezen mászik át az ülőbotjára a narancssárga kis létrájáról.
Eddig ez sose tűnt föl, mivel valószínűleg nem is volt probléma.
Most viszont az lett, és rögtön láttam, hogy hol a hiba :
a létra tetejéhez érve nincs kéznél (illetve csőrnél) semmilyen segédeszköz,
amire ráfoghatna a "harmadik lábával", hogy könnyebben fölhúzza magát.
Hát most már van : kötöztem oda két kis fűzfaágat.
Csuvika csalódottan szemlélte az eredményt,
mert azt hitte, valami jó kis rágicsát kap,
és elbúsult, hogy sehonnan sem éri el kényelmesen a művemet.
Majd csak a legközelebbi lepottyanásnál fog rájönni, hogy mire jó az a két ágacska,
és akkor bizonyára örülni fog nekik, mert könnyebben átmászik az ülőbotra.
*

Kapott új ágacskát a kakasülő fölé is, mert mostanában keresi a rágnivalót,
és ott tudja elérni a legkényelmesebben.
Igaz, hogy napközben sose mászik föl a kakasülőre,
de talán majd megteszi, ha esténként látja, hogy van miért fölmászni.
*
*
*
*
19.04.07.
Új kommentek